A lakosság 30-40 százaléka tapasztal időnként refluxos tüneteket, és mintegy ötöde szenved reflux betegségben.
Továbbra is a magyarok kétharmadának kritikusan alacsony a D-vitamin-szintje: a felnőttek 20 százaléka súlyos hiányban szenved. A Magyar Osteoporosis Társaság főtitkára szerint márciusig szükség van a D-vitamin szedésére, főként a várandós anyáknak kell figyelniük a pótlásra.
A legutóbbi magyarországi reprezentatív felmérésben az igazolódott be, hogy tél legvégén, a tavasz beköszönte előtt rettentően súlyos a D-vitamin-hiány - közölte Takács István. A Szakember az InfoRádiónak azt is elmondta, hogy
"Még megdöbbentőbb, hogy a felnőtt, nem beteg lakosság 20 százaléka súlyos D-vitamin-hiányban szenved" - hangsúlyozta a főtitkár.
Ahhoz pedig, hogy a napsugárzástól a D-vitamin-raktárak újra egyensúlyba kerüljenek, hosszú idő kell - fűzte hozzá.
"A jelenlegi szakmai álláspont az, hogy ezt a súlyos D-vitamin-hiányt el kell kerülni, méghozzá úgy, hogy
így ezekre a napokra sem lesz súlyos D-vitamin-hiánya senkinek" - hangsúlyozta Takács István.
Hozzátette: ha valaki súlyos D-vitamin-hiányban szenved, hiába süt ki a nap, ilyenkor már hónapok kellenek ahhoz, hogy ez a helyzet normalizálódjon.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Emlékeztetett: a téli időszakban - októbertől márciusig - felnőtt embereknek napi 1500-2000 egységnyi D-vitamint javasolt bevinni.
- mondta a szakember.
Hozzátette: mostanában került a figyelem középpontjába, hogy a várandó kismamáknál is rendkívül gyakori - még akár az átlagnál is gyakoribb - a D-vitamin-hiány.
"Ezért azt javasoljuk a várandós kismamáknak, hogy mindenképpen tervezett legyen a terhesség, és előtte töltsék fel a D-vitamin-raktáraikat. Mivel egyszerre nagy adag D-vitamin-pótlás - ami a felnőtteknél nem lehetetlen, sőt, javasolt is sok esetben - várandós anyáknál nem lehetséges. Náluk viszonylag kisebb dózisokat kell sokáig folyamatosan szedni. Ezért az az ideális, ha már a várandósság kezdetekor jó a kismama D-vitamin-ellátottsága" - hangsúlyozta a Magyar Osteoporosis Társaság főtitkára.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








