Sporttörténelmi mérföldkőhöz érkezett a 13 éves magyar gokartversenyző, Nagy Roland: csatlakozott ugyanis az Aston Martin Forma-1-es istálló utánpótlás-akadémiájához.
A béremelések ígérete sem tartja itthon az orvosokat: az év első felében több ápoló és szülész hagyta el az országot, mint korábban - írja az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK) legfrissebb adataira hivatkozva a Blikk.
A lap szerint az elvándorlás különösen a 40 év alatti orvosokat és ápolókat érinti, mivel a fiatalabbak az itthoni bérük hatszorosát tudják megkeresni külföldön. Az országból távozó egészségügyi dolgozók körében a legnépszerűbb célállomások:
A felmérés ráadásul arra is rávilágít, hogy a megfelelő ellátás érdekében 11 százalékkal több orvos kellene a magyar egészségügyi rendszerbe. A lap felidézi, hogy a kormány ígéretei szerint még idén ősszel 107 ezer forintos alapbéremelést kapnak az orvosok és a gyógyszerészek, akiknek jövő novembertől további 100 ezer forinttal emelkedhet a fizetése. Sőt, a cikk szerint a szakdolgozóknak is tíz százalékos béremelés juthat.
A fizetésemelések közül azonban nem minden úgy történik, ahogy a kormány kommunikálja: a védőnőknek 30-35 ezer forintos fizetésemelést ígértek, de ennek csak töredékét kapták meg ténylegesen a dolgozók, ezért ősszel sztrájkra készülnek a szférában.
Milliónyi magyar retteg ettől a vizsgálattól: pedig két tankolás árából elkerülhető lenne a tragédia
A Hetifókuszban ezen a héten az egészségmegőrzés, a rendszeres szűrővizsgálatok és a magyarok szűrési szokásainak témáját járjuk körül.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








