Fillérekért, 375 forintért adja most az Auchan az autós vadriasztót. Az viszont kérdéses, hogy valóban elriasztják-e ezek az eszközök az út szélén kószáló vadakat.
Ápolók ezrei hiányoznak az egészségügyből, jelenleg ez a legnagyobb probléma - írja a Magyar Hírlap.
A magyar egészségügyben jelenleg a legnagyobb problémát nem az orvoselvándorlás, hanem a nővérhiány jelenti. Van olyan országrész, ahol kritikus, húsz-huszonöt százalékos a nővérhiány - nyilatkozta a lapnak Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) frissen megválasztott elnöke.
Hangsúlyozta, több ezer nővérre lenne szükség, azért is, mert a jelenleg dolgozó ápolók nagy része nyugdíjkorhatár előtt áll, így kritikussá válhat a helyzet, amikor ők is kilépnek a munkából.
Döbbenetes hazai eredmények születtek: három generáció életét teheti tönkre ez a láthatatlan örökség
Egy hazai kutatás szerint a negatív gyermekkori élmények a felnőttkori mentális egészséggel is összefügghetnek, a családi mintázatok pedig több generációban megjelenhetnek.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






