0 °C Budapest

Nyugi! Nincs komoly gond a járóbeteg-szakellátással Magyarországon

MTI
2015. október 14. 15:01

A járóbeteg-szakellátás egy felmérés szerint az esetek nagy százalékában teljes körű ellátást tud nyújtani az érintett lakóhelyéhez közel, a megkérdezettek 95 százalékának fontos, hogy lehetőleg járóbetegként vizsgálják ki, és ne kelljen kórházba befeküdnie.

A felmérésben, amelyet a Medicina 2000 Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség a járóbeteg-konzultáció részeként készített, az ország minden részéről több mint ötven szakellátó vett részt - olvasható a közleményben. A megközelítőleg 8500 válaszadó 84 százaléka teljesen egyetértett azzal, fontos, hogy ne kelljen messzire utazni a szakorvosi ellátás igénybevételéhez, csak a megkérdezettek két százaléka tartotta ezt a szempontot többé-kevésbé lényegtelennek.

A válaszok alapján elmondható, hogy a betegek megbíznak a járóbeteg-szakellátás orvosaiban, a megkérdezettek 90 százaléka úgy gondolja, hogy szakértelmük és a szakrendelő felszereltsége alapján az esetek többségében így is megkaphatja a megfelelő szakorvosi ellátást, és meg is bízik az orvosában. Mindössze 10-12 százalékuk mondta azt, hogy csak a kórházi orvosokban és felszerelésben bízik, ezért inkább kórházban szeretne gyógyulni.

Amikor rangsorolni kellett az egyes lakóhelyi tényezőket a szerint, hogy azok mennyire befolyásolják a válaszadók életminőségét és közérzetét, egyértelműen az első helyre került a magasan képzett háziorvos, szorosan mögötte volt második a lakóhelyhez közeli szakrendelő, gondozóhálózat. Ezeket a "jó levegő" követte, majd a lakóhelyhez közeli gyógyszertár, és csak ezektől elmaradva került elő a kórházi ellátás közelsége.

A 8500 válaszadó (92 százaléka választókorú volt) 60 százaléka szerint megkerülhetetlen a helyi politikai döntéshozók felelőssége, további egynegyedük szerint is valamennyi felelősség terheli őket, és csak a megkérdezettek 10 százaléka gondolta úgy, hogy nincs vagy nem nagyon van szerepük a járóbeteg-szakellátás fenntartásában.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A szövetség megjegyezte, hogy a fejlett országokban a járóbeteg-szakellátás az elmúlt években folyamatosan fejlődött, stratégiai jelentősége nőtt, és egyre nagyobb szerepet kap az ellátórendszerben. Mindeközben a magyar szakellátásban a finanszírozás immár hét éve nem követi az inflációt, a kasszamaradványból a járóbeteg-ellátók nem részesülnek, így a finanszírozás reálértéke romlott.

Úgy vélik, a járóbeteg-szakellátás, amelyben hetvenmillió orvos-beteg találkozás történik évente, hatékonyan támogathatja az alapellátást, és szinte az összes megkérdezett fontosnak tartja gyógyulása szempontjából, hogy a háziorvos és a szakrendelés orvosai eredményesen együttműködjenek.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 2. hétfő
Karolina, Aida
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?