21 °C Budapest

Egyre több hamis gyógyszer áramlik az EU-ba

Pénzcentrum
2010. július 29. 14:02

Bár a tavalyi évben összesen kevesebb hamis terméket foglaltak le az EU tagállamok vámhatósági szervei, mint egy évvel korábban, a hamis gyógyszerek arányában mégis növekedést tapasztaltak. 2009-ben összesen több mint 11 millió hamisított gyógyszeripari terméket koboztak el az Unió határain - közölte a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület.

Az Európai Unió napokban kiadott közleménye szerint az egy évvel korábbi adatokhoz képest tavaly csökkent a térség határain lefoglalt hamisítványok száma. 2009-ben összesen 118 millió hamis termék akadt fenn a vámhatósági szervek szűrőin, amelyek mintegy 10 százaléka gyógyszerhamisítvány volt.

Az elmúlt évben 43500 esetben léptek fel hamisítási ügyben az uniós hatóságok, az esetek 8 százalékában gyógyszerhamisítási ügyben kellett, hogy intézkedjenek.

Az összes lefoglalt termék számának csökkenésével ellentétben a hamis gyógyszerek mennyiségében növekedést tapasztaltak a szakemberek. Tavaly összesen mintegy 11,5 millió hamisított gyógyszeripari terméket koboztak el a hatóságok az EU határain, míg 2008-ban közel 9 milliót, amely pedig közel kétszerese volt a 2007-ben előkerült hamisítványok számának.

A 2009-es statisztikai adatok szerint a hamis gyógyszerek fő forrása tavaly az Egyesült Arab Emirátusok volt,. az összes lefoglalt készítmény 74 százaléka származott az arab országból. A gyógyszerhamisítványok 23 százaléka Indiából érkezett, és csak 1,4 százaléka származott a minden más termékcsoport hamis verzióinak terjesztésében élen járó Kínából. A megnevezett országokon Szíria érdemel még említést, mint az összes lefoglalt készítmény 1 százalékának exportjáért felelős ország.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az összes lefoglalt hamis termék számának csökkenését elsősorban a kevesebb kalózlemez és elektronikai termék előkerülése okozta. Más termékcsoportok esetében a 2008-as értékekhez hasonló mennyiségű hamisítvány került elő.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem