A finn partok mentén egy hajóroncs feltárása során 30 palack pezsgőre bukkant egy búvár a Balti- tengerben. Az üvegeken található keltezések szerint az 1772 és 1785 között palackozott pezsgők több mint két évszázadon át hevertek a hullámsírban.
A vélhetően Veuve Clicquot által a francia forradalom előtti években palackozott pezsgőket egy kivétellel Franciaországba szállították.

A palackokat fellelő roncskutató búvár, Christian Ekström és kollégája bevallotta, hogy engedtek a kísértésnek, és kíváncsiságból felbontottak egyet. Elmondásuk szerint a pezsgő édes volt, ugyanakkor tölgyfa aromát és dohányra emlékeztető illatot is éreztek. Az italban még mindig voltak apró buborékok.
Amennyiben a vizsgálatok során sikerül megerősíteni a palackok korát, úgy a jelenlegi rekorder 1825-ös Perrier-Jouet-t megelőzve ezek leszek a világ legrégebbi pezsgői.
Borszakértők becslése szerint minden egyes palack körülbelül félmillió svéd koronát ér, ami átszámítva 15 millió forintnak felel meg.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







