15 °C Budapest

Újra sláger lett az életbiztosítás - íme a befutók!

Pénzcentrum
2010. május 27. 10:02

Az életbiztosításoknak köszönhetően kezd új erőre kapni az elmúlt másfél évben válságát élő magyar biztosítási piac. A Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) legfrissebb adatai azt mutatják, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piacon az idei első negyedévben a korábbi éveknél kisebb díjbevételt realizáltak a biztosítók, jó hír viszont, hogy az életbiztosítások szegmense egy év alatt 27%-kal növekedett. A teljes piacon 11%-os a növekedés az egy évvel korábbihoz képest, az összes díjbevétel így 245 milliárd forint lett.

Ismét a biztosítási piac húzóerejévé kezdenek válni a korábbi évek slágertermékének számító, befektetési egységhez kötött (unit-linked) biztosítások, ezen belül is az egyszeri díjas konstrukciók, melyek díjbevételei több mint megduplázódtak. A MABISZ adatai alapján ugyanakkor nem az ügyfélszám növekedése áll a háttérben, sokkal inkább az, hogy az egyszeri díjas biztosításoknak köszönhetően nőtt a szerződések átlagdíja. Erre utal, hogy az életbiztosítások területén csökkent (-8.4%) a megkötött szerződések száma, miközben a díjbevételek 27%-kal 118 milliárd forintra nőttek. Utóbbi szám 10 milliárd forinttal marad csak el a válság előtti viszonyokat tükröző, 2008. első negyedéves adattól.


Míg a fenti ábráról elsősorban a nem-életbiztosításokra jellemző szezonalitás, az alábbiról az olvasható le, hogy ezek a biztosítások az elmúlt két évben látványosan megtorpantak. A nem-életbiztosítási szerződések száma ugyan kisebb mértékben (-1.1%) esett, mint az életbiztosításoké, a biztosítók által realizált díjbevételekben az egy évvel korábbihoz képest minimális csökkenés is bekövetkezett, így az összes díjbevétel - az életbiztosításokat így is meghaladva - 127 milliárd forint lett. E szegmens teljesítménye a recesszióval szoros összefüggésbe hozható: miként a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségénél (FBAMSZ) rámutatottak: a válság egyik súlyos következménye a szélsőséges költségcsökkentésre való törekvés a vállalatoknál, akár éppen a fedezet kárára. Tapasztalataik szerint egyre gyakoribb jelenség, hogy az ügyfelek kizárólag a díjon való spórolás miatt mondanak le a számukra egyébként szükséges, elengedhetetlen fedezetekről, holott spórolni a fedezet megtartása mellett a kedvezőbb díjak felkutatásával is lehetne.

A nem-életbiztosítási ágazatok között csökkenő arány mellett továbbra is a gépjárműbiztosítások adják a díjbevétel nagy részét, ezúttal 50.6 százalékát, amely 0.5 százalékos csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest. A MABISZ szerint a csökkenés éves szinten ennél valószínűleg nagyobb mértékű lesz, tekintettel arra, hogy az első negyedévi díjbevétel tartalmazza az éves díjfizetésű szerződések teljes díjbevételét, ami az első negyedéves adatszolgáltatás esetében jelentősen torzító hatású (jórészt ebből fakad a fent tapasztalt szezonalitás is). A csökkenés a gazdasági válság mellett az erősödő árverseny hatásának is köszönhető.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ami a biztosítók díjbevétel szerinti sorrendjét illeti, a lista élén továbbra is az Allianz áll 24.3%-os részesedésével, jelentős díjbevétel-növekedés és a piaci koncentráció fokozódása mellett. Dobogós a Generali-Providencia és a Groupama Garancia is, utóbbit nem sokkal lemaradva az Aegon követi a negyedik helyen. Az életbiztosítási szegmens piacvezetőjének számító ING a teljes piacot tekintve az ötödik.

Az Allianz hátránya már kevesebb mint egymilliárd forintos az életbiztosítási piacon vezető ING-vel szemben, egyes egyszeri díjas akciók miatt azonban a kép csalóka lehet - mutatott rá a közelmúltban Kovács Zsolt, az ING értékesítési igazgatója. Az egyszeri díjas termékek sikeres értékesítése áll a CIG Pannónia és a Magyar Posta Életbiztosító rendkívüli növekedése mögött is, míg az AVIVA növekedése az elmúlt időszakban elszenvedett piacvesztést feledtetheti. Utóbbi elnök-vezérigazgatója, Bartók János szerint tavaly az ügyfelek sokkal inkább szükségesnek érezték anyagi tartalékaik mozgósítását, vagy kényszerültek azok felélésére, így az egyszeri befizetésekre csak keveseknek volt lehetősége, új szerződéseket pedig azért nem kötöttek szívesen, mert inkább kivárták, hogyan alakul a piacok sorsa. Mostanra viszont visszatért a megtakarítások iránti bizalom, és a betéti kamatok fokozatos csökkenésével, a piacok újraéledésével a befektetők magasabb hozam reményében újra a unit-linked biztosítások felé fordultak.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 08:53
Üdv, Kötter hangzik a nem is oly rejtélyes elköszönés a Magyar Péterrel kapcsolatos, véletlenül kike...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 08:06
A lakáshitel kamatok csökkenése után a személyi hitelek is olcsóbbak lettek. A Bankmonitor Erste sze...
KonyhaKontrolling  |  2024. március 28. 07:45
A mai bejegyzésben megnézzük, hogy brókerek költségének hatását, ha a TBSZ brókereket hasonlítjuk ös...
Holdblog  |  2024. március 28. 06:02
Mintha a korábbiaknál jóval kisebb hype mellett lenne alakulóban a kriptománia újabb köre. Milyen gá...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem