Folytatódik a Klímabarát Otthon Program 948 db pályázat támogatásáról döntött eddig a Klímabarát Otthon panel alprogramjában a zöldtárca, összesen 15,2 milliárd forint értékben. A lakóközösségek által elnyert támogatás több tízezer ember életminőségét javítja és számláit csökkenti, valamint évi 34 ezer tonnával mérsékli a szén-dioxid kibocsátást.
Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter egy XV. kerületi, frissen felújított panelháznál tartott sajtótájékoztatón csütörtökön elmondta: a Klímabarát Otthon Program folytatásaként most a hagyományos lakóépületek klímavédelmi célú energiahatékonysági felújítására, megújuló energiaforrások alkalmazására, valamint új építésű energiatakarékos lakóépületek támogatására is lehet pályázni, az elnyerhető támogatás akár 60 százalékos is lehet.

A miniszter szerint soha még ennyi pénz nem állt rendelkezésre klímavédelmi célokra hazánkban, mint amit most zöldítésre költhetünk a szén-dioxid-kvóta eladásokból származó bevételből. Magyarország első lakossági klímavédelmi programja pillanatnyilag az egyik leghatékonyabbnak tartott éghajlatvédelmi eszköz: az épületekhez kapcsolódó üvegházhatású gázok adják ugyanis a teljes hazai kibocsátások 30 százalékát.
A komplex felújításokkal egy-egy panelház energia költségeinek akár 40-50 százalékát is megtakaríthatja, lakásonként - a felújítások fajtájától függően - akár havi 10-15 ezerrel csökkenhetnek a közüzemi számlák. A támogatási szerződéskötések megkötése és a további pályázatok elbírálása folyamatos.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A klímabarát panelpályázaton támogatható a nyílászárók energia-megtakarítást eredményező felújítása vagy cseréje; homlokzatok és födémek hőszigetelése; épületgépészeti rendszerek korszerűsítése és felújítása; a megújuló energiafelhasználás növelése, a hagyományos energiahordozók megújulókkal való helyettesítése, az épületek nyári hővédelmének javítása, valamint a lodzsák beüvegezése.
Mire kaphatsz támogatást?
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








