2 °C Budapest

Szó nélkül húzta le ügyfeleit a PPO az ingyenes szolgáltatásért?

Pénzcentrum
2010. január 12. 09:32

A többek között telefonegyenleg feltöltésre, illetve autópályamatrica vásárlásra alkalmas, elektronikus szolgáltatásokat nyújtó PPO cég ügyfelei tájékoztatása nélkül számított fel szolgáltatási díjat, az elvileg ingyenes regisztrációt követően - írja az Index.hu.

Az Index szerkesztőségét felkereső ügyfelek arra panaszkodtak, hogy a korábban ingyenes szolgáltatásért a PPO 2490 forintot emelt le számlájukról.

Az általános szerződési feltételeket novemberben megváltoztató cég azt állítja, jogszerűen járt el, mivel az ügyfelek aláírták a szerződési feltételeket, magyarul értesülhettek a változásokról. Akanak azonban olyanok is, akik tavaly augusztus óta nem vették igénybe a szolgáltatást, nem jártak az oldalon sem, így nem olvastak a változásokról. Állítáuk szerint sem emailben, sem egyéb módon nem kaptak tájékoztatást.

A cég honlapja tegnap elérhetetlen volt, így az ügyfelek nem is tudtak leiratkozni a szolgáltatásról, és a rengeteg ügyfélpanasz miatt az operárotok is csak hosszú várakozási idő után váltak elérhetővé.

A bankok a PPO által kezdeményezett ügyfélszámlaterhelést nem tudják leállítani, mivel jogszerű tranzakcióról van szó.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A PPO honlapot üzemeltető cég igazgatója, Simén Tamás elmondta: 2008. novemberében három szolgáltatási szinthez kötött előfizetői csomagot vezettek be. A panaszos ügyfelek főként a régi ügyfelek közül kerültek ki, akik a PPO Light csomagra szerződtek, amit 2009. december 31-ig használhattak ingyenesen. Simén Tamás szerint minden változást a PPO ÁSZF-ben foglaltak szerint kommunikáltak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 24. szerda
Ádám, Éva
52. hét
December 24.
Szenteste
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 24. 15:32