8 °C Budapest

Lehull az Opel-lepel: azta, itt a 2010-es Astra (törésteszt)

2009. december 3. 14:02 2 perc

Az idény hatályba lépett szigorúbb követelmények szerint is a maximumként elérhető öt csillaggal tűntette ki az új Opel Astrát az Euro NCAP. A csillagok száma azt mutatja, hogy miképpen teljesít a jármű a felnőtt-védelemben, a gyermekbiztonságban, a gyalogosvédelemben és a vezetőtámogatásban.

Az elismerésben sokat nyomott a latba a nyaksérülés ellen védő aktív fejtámla, amely az autóiparban legjobbnak számító ülés szerves része. A műszaki újdonságnak számító alkatrész működés után teljes mértékben visszaáll az eredeti helyzetébe. Ennek különösen az utoléréses ütközésekkor értékelődik fel a szerepe, mivel a nyaksérülés az egyik leggyakoribb sérüléstípus.

Az összesített pontszámot a fent említett négy területen elért eredmények súlyozásával számítják ki. Kiemelkedő az Astra első utasainak védelme a frontális ütközések esetén is, de jól vizsgázott a megcsúszást minimalizáló Electronic Stability Controlplus menetstabilizáló is. Az autóba épített kettős övfeszítő feleslegessé tette a térd-légzsákot, mivel az ütközéskor a helyén tartja az utas medencéjét.

Kiemelkedően vizsgázott az új Opel Astra (Forrás: Autós Világ)

Az anyósülés előtti légzsák gyermekülés elhelyezésekor kikapcsolható, az autóba egyébként hat légzsákot szereltek, de a biztonsági öv bekapcsolására is figyelmeztet a jármű. Az utascella nagyszilárdságú acélból készült, az ütközéskor felszabaduló energiát a gyűrődő zónák deformálódással nyelik el.

A gyalogosvédelem érdekében a motorház kemény részei és a motorháztető között megfelelő hézag van, illetve az utóbbi anyaga és konstrukciója csökkenti a fejsérülés veszélyét. A lökhárító energiaelnyelő habosított betétje az autó teljes szélességében védi az elütött ember lábszárát. Az Astra a gyermekbiztonságra is maximális pontszámot kapott a 3 éves gyermeknek megfelelő bábú védelméért frontális- és oldalirányú ütközéskor.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?