Európát ámulatba ejtő Magyarországról, új nemzedékről szól az interneten újra és újra előkerülő Nostradamus jóslataként terjedő szöveg. Kár, hogy kamu az egész.
Sok a tévhit a gyermekek diétájáról, ráadásul ezekkel főként az interneten ismerkednek meg a szülők. Ez pedig adott esetben több kárt okoz, mint hasznot.
Sok tévhit kering az interneten a gyermekek diétájáról, ezeket pedig jobbára az internetről szedik a szülők - mondta el Lukasz Rebeka, dietetikus szombat reggel az M1-en. A szakember éppen ezért kollégáival mozgalmat indított a tévhitek eloszlatására, melynek célja, hogy helyen táplálják a gyermekeket, így elkerülve a civilizációs betegségeket.
A tévhitek között a szakember megemlítette a gyerekek kis felnőttként való kezelését és táplálását. Mint mondta,
A helyes táplálkozáshoz szükség lenne arra, hogy ne az internetről, gyakran egymástól szerezzék be a szülők az információkat, hanem forduljanak szakemberhez, főként ha diétáról van szó.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







