Szavazás a maszkviselésről: jogsértő, hogy kötelezővé tették Magyarországon?

2020. augusztus 14. 11:01

Két népszavazási kérdést is beterjesztettek, ami a maszkviselési szabályok enyhítésére, eltörlésére irányult. Azt már a boltokban, tömegközlekedési eszközökön is láthatjuk, hogy lankad a fegyelem, rengetegen járnak védőeszköz nélkül.

A vírus még köztünk van, sőt, megint egyre emelkedik a magyarországi esetszám. Mindennek ellenére egyre többen hánynak fittyet a szabályokra, ott sem hordják a maszkot, ahol kötelező lenne: szinte minden boltban, tömegközlekedési eszközön találkozhatunk olyanokkal, akiken nincs ott a védőeszköz. Látják ezt a járványügyi szakemberek is, az elmúlt napokban Merkely Bélától kezdve Szlávik jánosig mindenki figyelmezet arra, hogy hiába kevés az esetszám, ezt csak úgy lehet szinten tartani, ha betartjuk a szabályokat - többek között felvesszük a maszkot ott, ahol ez előírás.

Karácsony Gergely főpolgármester tegnap arra kért minden budapesti lakost, hogy tartsa a távolságot, és hordjon maszkot a közösségi közlekedés járatain és az üzletekben. A főpolgármester kiemeli, hogy ez azért mindenki érdeke, hogy 

elkerüljük az ország újabb lezárását.

A BKK pedig közölte, bekeményítenek: simán leszállítják a járművekről azokat, akik nem hordanak szájat eltakaró maszkot, kendőt. Az ellenőröknek is kötelező a maszkviselet; ha valaki közülük bizonyíthatóan nem tartja be az egészségvédelmi előírásokat, azzal szemben a BKK "munkajogi következményeket léptet életbe". Ugyanakkor a járművezetőknek nem kell - de természetesen szabad - maszkot viselniük, mert legtöbbjük zárt fülkében ül, ami megfelelő fizikai védelmet nyújt a vírussal szemben - jelezték.

Népszavazásig is elmentek

A lakosságot is megosztja a kérdés: egyesek már nem hordják a maszkot, mert szerintük nincs értelme. Mások pedig attól idegesek, ha valaki nem, vagy rosszul hordja a védőeszközt. Egyesek már a Nemzeti Választási Bizottságig is elmentek: az utóbbi időkben két népszavazási kérdés is beadtak az NVB-nek maszk-ügyben. Az egyikben Ákos Zoltán magánszemély terjesztette be, akinek vélhetően már elege volt a maszkokból, mert a népszavazási kezdeményezése arra irányul, hogy egyes helyeken ne legyen kötelező a szájmaszk. A kérdés egészen pontosan így szól:

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

"Ön egyetért e azzal, hogy Magyarországon a vészhelyzeten kívüli időszakban ne legyen kötelező a szájmaszk a munkahelyeken és a tömegközlekedéseken?"

Erről nem lesz népszavazás, a bizottság minden tagja arra szavazott, hogy kaszálják el. Rádi Péter NVB-elnök hosszas indoklást is csatolt: ebben a többi mellett azt írják, hogy a kérdésben nincs pontosan meghatározva, hogy az Alaptörvény szerinti vészhelyzetről van-e szó, nem egyértelmű. Emellett kifejtette, hogy a maszkviselésről a kormány határozott az Országgyűlés felhatalmazása alapján a különleges jogrend alatt, úgyhogy a kérdés nem tartozik a Ház hatáskörébe, mert arról a kabinet döntött.

Az ügyben nem lesz tehát népszavazás, de a Pénzcentrum azért megkérdezi olvasói véleményét!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 22. 17:01
A Keller András vezette Concerto Budapest és Szabó Stein Imre új, a MEZZO TV-n bemutatott, Bartók-ko...
Holdblog  |  2026. május 22. 08:06
A NER gazdasági hálózatának összeomlása nem okozna válságot, a NER-es cégek amúgy sem képviselnek je...
ChikansPlanet  |  2026. május 22. 08:00
Az emelkedő üzemanyagárak világszerte újra napirendre hozták a közösségi közlekedés fontos, de soksz...
Bankmonitor  |  2026. május 21. 15:24
Fél év alatt érezhetően mérséklődtek a lakásárak és a bérleti díjak Gazdagréten - pont azon a panelp...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 22. péntek
Júlia, Rita
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?