A MABISZ elnöke szerint a biztosítási díjak növekedése elkerülhetetlen, melyben a digitalizáció és az adóváltozások is szerepet játszanak.
Magyarország riasztó adatokkal szerepel abban a tanulmányban, amely a világ országainak rákstatisztikáit hasonlítja össze: a százezer főre számított rákbetegség okozta halálozásban majdhogynem dobogósok vagyunk, a negyedik helyen végeztünk. Nálunk csak a Dominikai Köztársaságban, Zimbabwéban és Mongóliában rosszabb a helyzet.
2016-ban 17,2 millió ember élt a Földön valamilyen daganatos megbegetedéssel, 28 százalékkal több, mint 2006-ban. Két évvel ezelőtt mintegy 8,9 millió ember halálát okozta rák. A Betegségek globális terhei (Global Burden of Disease Study, GBD) című tanulmány 195 országban vizsgálta a daganatos megbetegedések, egészen pontosan 29 ráktípus előfordulását. Eszerint miközben a legtöbb országban csökken a halálozási ráta, egyre több az új megbetegedés. Magyarország pedig különösen rosszul teljesít.
A fenti táblázatból is látszik, hogy Magyarország a negyedik a világranglistán, ha azt nézzük, hol haltak bele a legtöbben a daganatos betegségbe.
A kutatásból az is kiderült, hogy a százezer főre számított rákbetegség okozta halálozást tekintve Szíria áll a legjobban: 2016-ban százezer lakosból átlagosan évente 67,4 ember halt meg valamilyen daganatos betegség következtében.
Két évvel ezelőtt 100 ezer főre vetítve a legtöbb új daganatos megbetegedést Ausztráliában diagnosztizálták, majd a második helyen Új-Zéland, a harmadikon pedig az Egyesült Államok végzett. A legkevesebb daganatos megbetegedést 100 ezer főre számítva Szíriában, Bhutánban és Algériában diagnosztizálták.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Jóléti betegség a rák
A tanulmány rámutat, a legfejlettebb országokban várhatóan minden tizedik nőnél diagnosztizálnak mellrákot, míg a kevésbé fejlett országokban csak minden 50. nő érintett. Ugyanakkor a kevésbé fejlett országokban négyszer nagyobb az esélye a méhnyakrák kialakulásának. A kutatás azt is kiemelte, Magyarországon vezető halálok a kolorektális rák.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







