8 °C Budapest

Akár 30 százalékkal is növekedhet a 2015-ös KGFB

MTI
2014. december 30. 08:37 2 perc

Becslések szerint 250 ezer autós mondta fel decemberi határidővel kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását (kgfb), nekik már csak két napjuk van az új biztosítás megkötésére - hívja fel a figyelmet keddi cikkében a Népszabadság és a Népszava.

A Népszava szerint az új szerződés megkötését elmulasztó autósok vagy azok, akik a megbízásról szóló visszajelzést nem kapják meg, január elsejétől fedezet nélkül maradnak, és a súlyos kockázat vállalásán túl a normál díj többszörösét lesznek kénytelenek utólag megfizetni. Az első díjrészlet befizetésének esedékessége január elseje, melyet az ügyfeleknek az esedékességtől számított maximum 60. napig van lehetőségük rendezni. Ennek elmulasztása esetén a biztosítóknak díjnemfizetés miatt törölniük kell a szerződést. Érdemes ügyelni arra, hogy a befizetendő díj 30 százalékkal magasabb, mint a kalkulált, hiszen a biztosítók kötelesek kiszámlázni a törvény által előírt baleseti adót is - írja a Népszava.

A Népszabadság szerint tíz éve nem kötötték újra olyan kevesen kötelező biztosításukat az őszi kampány során, mint az idén, mert az így elérhető megtakarítás nem volt elég vonzó. Az éves átlagdíj - beleértve a magasabb díjú tehergépjárműveket, vontatókat, buszokat is - alig valamivel haladta meg a 20 ezer forintot szeptember végén. A személyautók átlagdíja éves szinten nem volt több 13-14 ezer forintnál. Az autósok zöme már a novemberi felmondással egy időben intézkedett új szerződése megkötéséről, mintegy 10-12 ezren lehetnek, akik erre csak decemberben kerítenek sort.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 2. 12:35
Ha megremeg a tőzsde, kitör egy háború vagy elszabadul az infláció, sokan szinte reflexből az aranyh...
Holdblog  |  2026. november 2. 12:00
Nem így hívják, de ez van mögötte, a fiatalok elégedetlenségi hullámának, ami a megélhetési nehézség...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 3. 08:17