25 °C Budapest

Megszólalt Szlávik doktor: ezeken a helyeken tűnik gyengébbnek a járvány lefolyása

MTI
2020. május 31. 17:02

Azokban az országokban, ahol a BCG-oltást már évtizedekkel ezelőtt kötelezővé tették, enyhébbnek tűnik a koronavírus-járvány lefolyása - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa az M1-en vasárnap.

Szlávik János kiemelte: több helyen, például Ausztráliában is vizsgálják az összefüggést a tuberkulózis ellen védő BCG-oltás és a járvány enyhébb lefolyása között. Magyarországon is van egy olyan vizsgálat, amelyben a koronavírussal foglalkozó egészségügyi dolgozókat újraoltják BCG-vakcinával, és megnézik, megvédi-e őket a koronavírus súlyos lefolyása ellen - közölte.

Hozzátette: mivel azonban a járvány Magyarországon lecsengőben van, nem tudni, lesz-e eredménye a kutatásnak. Ám egy esetleges második hullám esetén feltehetően kiderül, hogy a beoltott egészségügyi dolgozók megfertőződnek-e vagy sem.

A főorvos elmondta: kórházukban jelenleg is több mint ötven beteget kezelnek, és tíz feletti az intenzív osztályon fekvők száma, ami azt mutatja, hogy a járványnak még nincs vége. Szlávik János szerint egy átlagos koronavírus-fertőzéses beteg, aki egy-két napig lázas, majd kicsit köhög, öt-tíz nap alatt túlesik betegségen. Azonban azoknál a főként idős embereknél, akiknek gyakran többféle alapbetegségük is van, a betegség lefolyása lassú és nehezen kezelhető, ezért ők sokszor három-négy hetet, vagy még többet is kórházban töltenek.

(Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd)
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. július 23. 09:50
A bankszámlánkat szinte mindennap használjuk: ide érkezik a fizetésünk, innen fizetjük ki a számláin...
MEDIA1  |  2026. július 22. 21:59
Csaknem 7 milliárd forintos megtakarításról, műsorok megszüntetéséről és visszatéréséről, valamint a...
Holdblog  |  2026. július 22. 11:01
Az Ozempic és rokonai már rég nem egyszerű fogyasztószerek. A legújabb kutatások szerint az agy juta...
iO Charts  |  2026. július 22. 11:01
Miről szól a Partvonalról rovat? A korábbi Partvonalról rész után, amiben az OpenAI-t tárgyaltuk ki,...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 23. csütörtök
Lenke
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?