Meglepő dolog derült ki a modern népbetegségről: sokak egészsége múlik ezen

MTI
2020. május 12. 21:26

A túl kevés vagy túl sok alvás súlyosbítja a felnőttkori asztmát - derült ki egy új kutatásból.

Az Allergiás, Asztmás és Immunológiai Megbetegedések Amerikai Kollégiumának (ACAAI) Annals of Allergy, Asthma and Immunology című szaklapjában megjelent tanulmány szerint a túl kevés és esetenként a túl sok alvás is negatív hatással lehet az asztmával élő felnőttekre.

Korábbi kutatások arra jutottak, hogy a rossz minőségű alvás negatívan befolyásolja az asztma tüneteit a felnőtteknél. Tanulmányunk kimutatta, hogy az asztmás felnőttekre hasonlóan hat a túl kevés (vagy néha a túl sok) alvás is. A normál alvókkal összehasonlítva a keveset vagy sokat alvók esetében nagyobb azok aránya (45 százalékhoz képest 59, valamint 51 százalék), akik az elmúlt évben asztmás rohamot éltek át és tapasztaltak egészségi állapotuk miatt életminőség-romlást. Ezt az életminőség-romlást több napon át tartó gyenge mentális vagy fizikai teljesítmény jellemezte 

- mondta el Faith Luyster, a kutatás vezetője. A kutatás 1389, húsz évnél idősebb, asztmás felnőttet vizsgált. A résztvevők válaszai szerint a csoport 25,9 százaléka naponta legfeljebb öt órát, 65,9 százaléka 6-8 órát, 8,2 százaléka pedig legalább 9 órát aludt - írja az EurekAlert.org tudományos-ismeretterjesztő portál.

A átlagos időtartamot alvókhoz képest a keveset alvóknak nagyobb eséllyel volt az elmúlt évben asztmás rohamuk, száraz köhögésük vagy volt szükségük kórházi ellátásra. Lényegesen rosszabb volt az egészségi állapotuk, életminőségük is.

A túl sokat alvóknál nagyobb volt az esélye annak, hogy légzési nehézségek korlátozzák őket a testmozgásban, más szignifikáns eltérést a normális alvókhoz képest nem talált a vizsgálat. Az asztmás betegek alvászavarai arra is figyelmeztethetnek, hogy a betegség nincs kellően kezelve - véli Gailen D. Marshall, az ACAAI tagja. Hozzátette, hogy eredményeik alátámasztják a beteg alvási szokásai ismeretének fontosságát.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 8. 16:11
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége új elnököt keres az Etikai Bizottság élére, miután a tavaly m...
Kasza Elliott-tal  |  2026. április 8. 14:35
Az áprilisi Top 10 hatodik helyezettje, a chartja nagyon tetszik, egy elemzést feltétlenül megérdeme...
Bankmonitor  |  2026. április 8. 12:15
A tavasz beköszöntével nemcsak a természet, hanem a használtautó-piac is felébred. Ez az az időszak,...
Holdblog  |  2026. április 8. 10:17
Legutóbbi írásom kapcsán felmerült, hogy ugyan miért ne lehetne az európai futball is olyan, mint az...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 8. 21:00