A társaság közben arról is beszélt, miért nem jelent automatikusan nyereséget a vissza nem váltott 50 forintos palackbetét.
Értékben 48 százalékkal, mennyiségben 26 százalékkal emelkedett az antidepresszánsok forgalma Magyarországon 2018. szeptember és 2019 augusztusa között az előző év azonos időszakához képest, derült ki egy felmérésből. Ez 156 millió forintot és 105 ezer doboz tablettát és kapszulát jelent. A kedélyjavítók forgalma október és december között jár csúcsra, ekkor realizálódik a mennyiségi forgalom közel 30 százaléka.
Meredeken kilőtt a drogériákban és nemzetközi kiskereskedelmi egységekben megvásárolható antidepresszánsok forgalma: értékben közel ötven százalékkal nőtt a vizsgált időszakban, míg mennyiségben több mint egynegyedével több fogy belőlük, ez 22 ezerrel magasabb dobozszám és hat és fél millió tablettát/kapszulát takar - derül ki a Nielsen kutatásából.
A kapszula, tabletta és - ritkábban - folyadék formátumú antidepresszánsok abszolút királya a kapszula: az értékbeli forgalom négyötöde ilyen. Érdekesség, hogy ez a kiszerelés az előző év azonos időszakához képest kétharmados értékbeli növekedést ért el.
Az elhúzódó mélabú elleni küzdelemben a nagyobb kiszerelések irányába tolódik a kereslet: az 50-99 darabos csomagok gyakorlatilag megtízszerezték értékbeli forgalmukat, mennyiségben pedig 15-ször több fogy belőlük, mint korábban. Ezzel párhuzamosan a kisebb kiszerelések (30-49) értékbeli forgalma csökkenőben van; részesedésük jelenleg 40 százalékos, míg a nagyobb dobozok viszik a kedélyjavítók értékbeli forgalmának a felét.
Ősszel megugrik a kedélyjavítók iránti kereslet - mondta Nagy Kitti, a Nielsen ügyfélkapcsolati vezetője. "A borongós kedélyállapot és az őszi-téli rossz idő ellen egyre többen választják a kategóriát. Ekkor realizálódik a teljes éves forgalom mintegy 30 százaléka. A teljes szezon jellemzően szeptember és március közé esik, és decemberben tetőzik."
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kiskereskedelmi forgalomban kapható kedélyjavítók több mint háromnegyedét drogériákban vásárolja a magyar fogyasztó. A gyógyszertárak antidepresszáns-értékesítésére nem terjed ki a Nielsen kiskereskedelmi indexe.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






