Ritkán fordul elő, de amikor megtörténik, szinte mindig tragédiával fenyeget. Magyarországon öt év alatt 23 személyi sérüléses balesetet okoztak a forgalommal szemben haladó autók.
Főként a fővárosban és Pest megyében okozott károkat a hétfői vihar; a tűzoltóknak 230 esetben kellett segítséget nyújtaniuk - mondta el Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője.
Főként a fővárosban és Pest megyében okozott károkat a hétfői vihar. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) jelentése szerint elsősorban a kidőlt fák és a beázott pincék miatt riasztották a tűzoltókat a vihar után. Összesen huszonhárom épületben keletkezett valamilyen kár hétfő délután. Békés megye Békés nevű településén befolyt a víz egy családi ház pincéjében kialakított lakrészbe; az épületből három embernek kellett ideiglenesen kiköltöznie - mondta el Mukics Dániel, az OKF helyettes szóvivője.
Tiszaújvárosban egy melléképület, Pécelen pedig egy családi ház tetejét tépte le, illetve bontotta meg az erős szél. A főváros XXII. kerületében egy családi ház tetejébe villám csapott és kigyulladt, míg a X. kerületben egy uszoda tetejét bontotta meg a szél. A szóvivő szerint az előrejelzések újabb viharokra figyelmeztetnek a héten, ezért azt kérte, a vízparton nyaralók vegyék komolyan a tavi figyelmeztetéseket, míg a fesztiválozók kövessék a biztonsági szolgálat utasításait.
A kapitányság előtt gyújtották fel egy rendőr autóját Budapest mellett: ki és mit akart neki üzenni?
Az ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki felgyújtotta egy rendőr autóját a Gödöllői Rendőrkapitányság előtt.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







