Egy új, CallPhantom névre keresztelt androidos csalássorozatot azonosítottakvkiberbiztonsági kutatók a Google Play áruházban,
A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) nevében próbáltak ismeretlenek telefonon pénzt szerezni, ezért a szövetség elővigyázatosságra kéri az ügyfeleket szokatlan hívószámok fogadásakor.
A Mabisz mai közleményében felhívja a figyelmet, hogy a napokban a +36 61 272 217 számról közlekedési vétségre hivatkozva 90 ezer forint befizetésére szólítottak föl egy ügyfelet. A biztosítók szövetségéhez érkező bejelentés szerint a telefonáló rövidesen megszakította a hívást, a hívott pedig csalás kísérlete miatt bejelentést tett a rendőrségen.
A Mabisz továbbá hangsúlyozza, hogy
A szabályoknak megfelelő telefonos megkeresés minden esetben az ügyfél és a kárügy beazonosításával kezdődik - nyomatékosítja a MABISZ. A szervezet ezen felül emlékeztet arra is, hogy tavaly novemberben hasonló tartalmú közleményt adott ki telefonhívások miatt az E.ON Hungária Zrt. is +36/60-as és +36/50-es kezdetű hívószámokról indított, zaklató és fenyegetőző jellegű hívások kapcsán.
Bármi is álljon a hívások hátterében, valós csalási szándék vagy pusztán tréfa, azt nem árt tudni, hogy már a hangfelvételek beleegyezés nélküli rögzítése is törvénytelen. Nem beszélve arról, ha valaki egy szervezet nevében, "viccesen" pénzt próbál kicsalni - zárul a közlemény.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








