6 °C Budapest

Megviselte otthonainkat az extrém hideg január

2017. január 31. 18:01

Idén január első felében 20 százalékkal több lakásbiztosítási káresemény történt, mint egy évvel korábban. Az átlagos kárérték pedig  50 ezer forintra rúgott - írja közleményében a K&H Biztosító.

A megszokottnál több, mintegy 900 lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett a biztosító társasághoz az év eleje óta, ami 20 százalékos növekedés 2016 azonos időszakához képest. Összesen 43 millió forintra rúgott a kárérték, átlagosan pedig 50 ezer forintos kártérítést kértek a biztosítótól.

Kaszab Attila, a cég vezérigazgató-helyettese, és a társaság nem-életbiztosítási vezetője szerint

az extrém hideg időjárás többek között a nem megfelelően szigetelt vízcsövekre és a vízórákra is veszélyt jelent.

Egy fagyás miatti vízcsőtörés jelentős kárt idézhet elő, a legtöbb esetben pedig a vízcsőtörésekért és a vízóra-elfagyásokért a tulajdonosok a felelősek, nem pedig a vízszolgáltató. Fontos tudni, hogy a vízkárokra is kiterjesztett lakásbiztosítások a víz által okozott károk és a helyreállítási költségek mellett 50 ezer forintig az esetlegesen elfolyt víz értékét is megtérítik. Az eltört vízóra pótlásának a költségére azonban nem nyújtanak fedezetet. Ezért mindenképpen érdemes a vízaknákat leszigetelni, ezzel megelőzhetőek az ilyen károk.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A K&H Biztosító a múlt év első 11 hónapjában egyébként összesen 21 ezer lakásbiztosítási kárra 1,2 milliárd forint kártérítést fizetett, így az átlagkár 58 ezer forintra rúgott. A társaság a lakásbiztosítási piacon élénkülést vár a következő 1-2 évben az újépítésű lakások számának várható növekedése miatt.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 7. 18:44
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke szerint a sajtó veszélybe sodorta egy lelőtt amerikai vadászgép...
Holdblog  |  2026. április 7. 11:16
A BB tengely második részében: a Baltikum és a Balkán országainak rangsora a háztartások fogyasztása...
ChikansPlanet  |  2026. április 3. 08:00
Franciaországban több ezer kilométernyi használaton kívüli vonatsín áll. Egy francia startup hibrid...
Összkép  |  2026. április 3. 01:31
A hazai társadalommal és gazdasággal foglalkozó tudományos és elemző munkák eredményeinek átfogó átt...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 8. szerda
Dénes
15. hét
Április 8.
A romák világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?