A globális felmelegedés hatására egyre gyakoribbá válnak a gyorsan erősödő hurrikánok.
Drasztikusan nőtt a kártérítés címén bevasalható összeg: az eddigi másfél millió helyett idén 5 millió forintot is behajthat a biztosító azon az autóson, aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt okoz nagy anyagi kárral járó balesetet. Több ponton jelentősen változtak a kötelező gépjármű felelősség-biztosításra igénybe vehető kártérítés feltételei.
Érdemes figyelmesen tanulmányozni a napokban a biztosítóktól érkező értesítőket, ezekben ugyanis éppen mostanában a kgfb-vel összefüggő törvényi változásokról értesítik az ügyfeleket - hívja fel a figyelmet Németh Péter. A CLB független biztosítási alkusz cég kommunikációs igazgatója szerint annak ellenére is hasznos lenne mindenkinek "átrágnia" magát a tájékoztatón, hogy annak bizonyos pontjai a laikusoknak bizony nehezen értelmezhetőek és érthetőek. A számok azonban beszédesek és mindenki számára egyértelműek lehetnek.
Az minden figyelmes ügyfélnek feltűnik ezekből a tájékoztatókból, hogy az eddigi másfél millió forint helyett idén akár már 5 millió forintot is bevasalhat a biztosító azon az autóson, aki alkohol vagy kábítószer, pontosabban "a vezetői képességekre hátrányosan ható szer" hatása alatt okoz nagy kárt. Ebben a tételben két újdonság is van: a jelentősen megemelt felső limit, valamint a "hátrányosan ható szer", amely idén januártól felkerült a kizáró okok listájára.
A változásokkal kapcsolatban hasznos lehet legalább annyit már most is megjegyezni, hogy
az extrém nagy dologi károknál csökkent a kártérítési limit, vagyis, ebben a kategóriában kevesebbet fizetnek kgfb-re a biztosítók, a személyi sérülések után adható kártérítést viszont némileg megemelték.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A törvényi módosításban újdonság az is, hogy a fedezetlenségi díjat - amikor az autós nem fizeti a kötelezőjét - a korábbi korlátlan helyett idéntől már csak 5 évig visszamenőleg szedhetik be a biztosítók. Németh szerint elképzelhető, hogy az időkorlát miatt még több társaság fogja bírósági úton behajtani ezt a fajta "kintlévőséget", ezért érdemes mindenkinek átnéznie, rendszeresen befizette-e a kötelezőt. A kihagyásnak ugyanis húzós következményei vannak, amitől a biztosítók nem tekintenek el.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan lehet egyszerre impozáns és hatékony egy otthon? (x)
A 21. század otthona egyszerre kényelmes, lenyűgöző és energiahatékony. De hogyan érjük el, hogy a dizájn, a komfort és az energiaspórolás szempontjai is érvényesüljenek?
-
Ismét a Rossmann lett a Legjobb Munkahely (x)
A Rossmann Magyarország második alkalommal nyerte el a Kincentric által végzett munkavállalói elégedettségi felmérés alapján a Legjobb Munkahely címet.