Még mindig nagyon magas az öngyilkosságok száma hazánkban

2016. november 21. 09:31

Évente csaknem ötezer olyan hívás fut be a 116-123-as számon elérhető, ingyenes lelki elsősegély-szolgálathoz, amikor a hívó öngyilkossági szándék miatt telefonál - írta a Magyar Nemzet hétfőn.

A lapnak Székely András, a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének elnöke elmondta: bár csökkenőben van, de még mindig nagyon magas az öngyilkosságok száma Magyarországon, tavaly közel kétezer ember vetett véget az életének, százezer emberre 19 öngyilkosság jut.

Az elnök tájékoztatása szerint tavaly körülbelül százezer rászoruló ember érezte úgy, beszélnie kell valakivel a helyzetéről. A legtöbben azért telefonálnak, mert érzelmi, párkapcsolati, családi problémáik vannak, magányosak.

A lelki elsősegélyt felhívók mintegy 10 százaléka 18 év alatti, a legtöbben 19-45 év közöttiek. A hívók között sok a férfi, ami a szakember szerint rávilágít arra, hogy bár a férfiak környezetüknek gyakran nem mutatják, hogy segítségre van szükségük, szívesen vesznek igénybe olyan lelkisegély-szolgálatot ahol névtelenek maradhatnak.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A lelki elsősegély-szolgálatnál közel hatszáz önkéntes dolgozik az ország 18 pontján, ezek közül hat 24 órás szolgálat. Azok, akik a hívásokat fogadják, teljesen ingyen, szabadidejükben teszik - mondta a lapnak az elnök.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 2. 20:44
Radnai Márk, az Országgyűlés Művelődési Bizottságának TISZA párti alelnöke a szerdai FKT-döntés után...
Kasza Elliott-tal  |  2026. szeptember 2. 18:00
Jelen állás szerint a Zoetis a Top 10-es listám tizenharmadik helyezettje, ránézek, különösen azért,...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 2. 17:44
Olcsó, még olcsóbb, leginkább ingyenes és jó banki szolgáltatásokra vágyott az átlagember. A technol...
Holdblog  |  2026. szeptember 2. 12:00
Az amerikai költségvetési pálya fenntarthatatlan, a monetáris politika hagyományos eszköze az elmúlt...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 3. csütörtök
Hilda
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?