Itt a megállapodás: ki fizeti ki az Astra-károsultakat?

2016. február 5. 18:05

A román pénzügyi felügyelet egyezséget kötött a MABISZ-szal arról, hogyan fizessék ki az Astra kgfb-s ügyfelei által okozott károkat. Megegyeztek arról is, hogy a többi biztosítás kárait kihez, hogyan kell bejelenteni, és hogyan juttatják el az ügyfelekhez a biztosítási összegeket.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) és a román pénzügyi felügyelet (ASF) mellett működő biztosítási garanciaalap írásos megállapodást kötött a román Societatea Comerciala de Asigurare-Reasigurare Astra S.A. (Astra Biztosító) hazai kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) hazai károsultjainak kifizetéséről.

Az egyezség szerint itthon a MABISZ fogadja, méri fel, szemlézi és fizeti ki forint alapon az Astra Biztosító hazai fióktelepe kgfb-biztosítottjai által okozott károkat az román felügyelet nevében is azoknak a károsultaknak és követeléssel élőknek, akiknek ezt még nem rendezték és nem térítették meg.


A kgfb-károk intézését, kifizetését a múlt év őszén született törvényi szabályozás nyomán már jelenleg is végzi a MABISZ, az eddig még nem jelentkező károsultak késlekedés nélkül náluk jelenthetik be kárukat. Ezzel párhuzamosan célszerű, hogy az esetleg még mindig Astra kgfb-szerződéssel rendelkező ügyfelek minél hamarabb szerződjenek át egy másik biztosítóhoz.

Az egyéb, nem kgfb jellegű (például casco, lakás- vagy utasbiztosítási szerződés) alapján benyújtott kárigényeket, illetve az Astra-szerződők által befizetett, de meg nem szolgált (akár kgfb) biztosítási díjakat a román biztosítási garanciaalap (FGA) téríti meg.

Mint azt az ASF legfrissebb tájékoztatásában közölte a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB), az FGA-hoz március 3-ig lehet megtenni magyar nyelven, kizárólag írásban a kárbejelentéseket és a kárrendezést megindító kérelmet úgy, hogy azok addigra meg is érkezzenek. Célszerű a korábban az Astra Biztosító magyarországi fióktelepének vagy esetleg az FGA-nak korábban már beadott kárbejelentéseket is ismételten megküldeni.

A magyarországi nem kgfb-s károsultaknak, meg nem szolgált díjat visszaigénylőknek a román jogszabályok alapján még egy további írásos kárkifizetési kérelmet is be kell adniuk az FGA-hoz. Célszerű ezeket is (akár együtt a többi dokumentummal) úgy elküldeni, hogy március 3-ig megérkezzenek a címzetthez. Az FGA-nál tehát többféle kérelmet kell kitölteni, ezek, s az elküldésükkel kapcsolatos tudnivalók a román garanciaalap honlapján, illetve ügyfélszolgálatán érhetők el (a nyomtatványok elérési helyére lsd. melléklet is).

A román hivatalos értesítőben (Bucharest Tribunal) 2016. január 21-én tették közzé, hogy a bukaresti törvényszék 2015. december 3-án elrendelte a román Astra Biztosító felszámolását. Ez azonban nem emelkedett jogerőre, mert január 29-én a román Astra Biztosító egyik fő részvényese fellebbezett a döntés ellen. A végső döntést bíróság mondja majd ki, amelynek időpontja még nem ismert.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az FGA honlapján közzétett közlemény szerint a román garanciaalap azt követően teljesít kifizetéseket a bejelentett, elismert igényekre a követeléssel élőknek, hogy a felszámolásról szóló döntés jogerőssé, véglegessé válik.

Az MNB (amely nem felügyeli az Astra Biztosítót) az érintett magyarországi fogyasztók védelme érdekében nyújt honlapján folyamatos tájékoztatást a román Astra Biztosító károsultjainak, ügyfeleinek kártérítésére vonatkozóan. A biztosítási szerződésekkel kapcsolatos teendőkről és szabályokról a MABISZ honlapján találhatók naprakész információk.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem