6 °C Budapest

130 ezret is nyerhetsz évente: csak ebbe kell pénzt tenned

2015. november 25. 05:48

A nyugdíjra való felkészülésben a legtöbbet az öngondoskodás segíthet, az állam ráadásul 20 százalékos adójóváírással jutalmazza a takarékosságunkat. Ha a nyugdíjbiztosítást választjuk, akkor négyfajta megtakarítás közül kell választanunk, ezek között azonban nem is olyan egyszerű eligazodni.

A nyugdíjcélú megtakarítási termékeknél a befizetéseink után 20 százalékos adójóváírást kaphatunk, amelyet a számlánkon írnak jóvá. Ha nyugdíj célra használjuk fel ezeket az összegeket, akkor ráadásul kamatadó és egészségügyi hozzájárulás (EHO) mentesen juthatunk mind a tőkéhez, mind a hozamhoz.

Így van ez a nyugdíjbiztosításoknál is, évente 130 ezer forint adójóváírást kaphatunk, amit 650 ezer forint befizetésével maximalizálhatunk.

Két dologról kell döntenünk a nyugdíjbiztosítás kiválasztásakor

Ha már eldöntöttük, hogy nyugdíjbiztosítást kötünk, akkor azzal szembesülhetünk, hogy négy különböző fajta termékből is választhatunk, ugyanis a megtakarítással összekötött nyugdíjbiztosításokat két szempontból is megkülönböztethetjük.

Vegyes vagy unit linked biztosítás?

A befektetés szempontjából két típusú biztosításból választhatunk:

  • A hagyományos, vegyes életbiztosításoknak előre meghatározott, fix hozama van. Ezeknél már a szerződés megkötésekor tudjuk, hogy mekkora összeget vehetünk majd fel.
  • A befektetéssel összekötött (unit linked) életbiztosításoknál viszont a befizetett pénzünket eszközalapokba fekteti a biztosító. Az alapokból összeállított portfóliót mi magunk kezeljük, persze a tanácsadónk, akivel a szerződést kötöttük, segítségünkre lehet ebben. Azt viszont lényeges megjegyezni, hogy a unit linked biztosításoknál miénk a felelősség, akár igénybe vettük a tanácsadó segítségét, akár nem.

Rendszeres megtakarítás vagy egyszeri befizetés?

Persze mind a két típus elérhető egyszeri díjas befektetésként és hosszú távú rendszeres megtakarításként egyaránt, de kinek melyiket érdemes választania?

Akik már rendelkeznek egy jelentősebb megtakarított összeggel, azok helyezhetik el biztonságosan a befektetéseiket egyszeri díjas termékekben. A bankbetétnek, az állampapíroknak és a befektetési alapoknak lehet jó alternatívája ez a fajta biztosítás. Az egyszeri díjas nyugdíjbiztosítások alkalmasak az év végi bónusz befektetésére is, arra érdemes figyelni, hogy évente maximum 130 ezer forintot írhatnak jóvá a számlánkon, ami azt jelenti, hogy 650 ezer forint befizetése mellett már a maximális támogatást kapjuk az államtól.

A rendszeres megtakarítások viszont azoknak lehet jó, akik még nem rendelkeznek nagyobb megtakarítással, de tudják vállalni a folyamatos, kisebb összegű befizetéseket, és nyugdíjkiegészítés céljából szeretnének akár több millió forintot összegyűjteni.

Itt érdemes kiemelni a nyugdíjcélú megtakarítást, amelynél 20 százalékos adójóváírást kaphatunk a befizetéseink után.


A vegyes biztosítások a fix hozam miatt azoknak az ügyfeleknek lehetnek vonzóak, akik nem akarnak a befektetéssel bajlódni vagy egész egyszerűen megelégszenek az átlagos hozammal. A unit linked termékeket annak érdemes választani, aki szeretne extra hozamot elérni a vegyes életbiztosításokhoz képest és ezért hajlandó kockázatot vállalni.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az eszközalapok közötti választásban és a befektetési portfólió kialakításában a tanácsadó segíthet minket. Ezzel a biztonságos, több eszközalapot is tartalmazó portfóliótól a magas kockázatú, kevés eszközalapból válogató portfólióig számtalan választási lehetőségünk van. Lényeges, hogy bármennyi segítséget is nyújt a tanácsadó, választásunk kockázatát minden esetben mi viseljük.

A nyugdíjbiztosítások többsége hosszú távú, rendszeres megtakarítás, nem is csoda, hogy a szerződések darabszámában és a teljes díjban számolva egyaránt ezek a termékek a népszerűek. Ezen belül is a unit linked biztosítások teszik ki az összes nyugdíjbiztosítás 85 százalékát.

Kinek lehet jó a nyugdíjbiztosítás?

A nyugdíjbiztosítás mellett önkéntes nyugdíjpénztárba (ÖNYP) vagy nyugdíj elő-takarékossági számlára (NYESZ) is tehetnénk a pénzünket. Ezek a biztosításhoz hasonlóan 20 százalékos jóváírást biztosítanak. A másik két megtakarításnál (ÖNYP-nél a kötelező legkisebb tagdíj kivételével) a havi fizetés nem kötelező, így sokszor megesik, hogy egy-két hónap befizetése elmarad, vagy akár az ügyfél teljesen leáll a megtakarítás fizetésével. Ez viszont azzal jár, hogy így szinte biztos, hogy a felhalmozott összeg elmarad majd az eredetileg tervezett céltól, vagyis a korábban kalkuláltnál kevesebből kell majd megélnie a takarékoskodónak idős korában.

Ugyan hazánkban a nyugdíjbiztosítás (és 20 éves múltja ellenére a pénztári megtakarítás is) még fiatal konstrukció, azonban olyan nyugati országokban, ahol hosszabb távú visszatekintő adatokat találunk, ott bebizonyosodik, hogy a legtöbb pénzük a nyugdíjbiztosítást választó ügyfeleknek lesz.

Természetesen olvasóink kérdéseit is várjuk a témában, szerda délig. Címünk: penzcentrum@penzcentrum.hu A kérdéseket a Generali Biztosító szakértői válaszolják meg.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm