Mi számít műhibának, mikor perelhető egy eset, és mire számíthat a beteg? Ügyvédek magyarázzák el a valóságot.
Legfeljebb 1945 forintba kerül fejenként évente a Belügyminisztériumhoz (BM) tartozók teljes körű éves biztosítása, a titkosszolgálatoknál dolgozókat ugyanakkor nem biztosítják - írja a Magyar Nemzet.
A Belügyminisztériumhoz tartozó, biztosítási szempontból veszélyes munkát végzők köre meghaladja az ötvenezer főt. A BM 2013-tól a CIG Pannónia Életbiztosítóval áll szerződésben, ahol összesen 62 ezer fő biztosítására van lehetőség közel 115 millió forintért. Ezek alapján egy fő éves biztosítása kevesebb, mint 2 ezer forint. A titkosszolgálatok, az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat munkatársaira azonban nem terjed ki a szerződés, ők önállóan köthetnek biztosítást.A tárcának a CIG Pannónia Életbiztosítóval megkötött szerződése óta összesen 2 142 káreseményt tart nyilván a biztosító, és mind az új, mind a korábbi, 2013-ban kötött életbiztosítási szerződés a Föld egész területére szól. A baleset-biztosítási védelem azonban csak Magyarországra és a Magyarországgal határos államok területén végzett műtétek körére és ápolásra terjed ki.
Bármely okból bekövetkező halál esetén 900 ezer forint jár, kivéve az öngyilkosságot, ilyen esetben ugyanis nem fizet a biztosító. Ha az elhunytnak kiskorú gyermeke van, akkor plusz ötszázezer forint jár. Baleseti halál esetében a térítés kétmillió-kétszázezer forint, amihez plusz 250 ezer jön, ha közlekedési balesetben veszti életét a biztosított. Ugyancsak plusz ötszázezer forint jár, ha égési sérülés miatt történik haláleset, vagy ha erőszakos cselekmények miatt veszti valaki életét. A biztosító nem fizet például a biztosított súlyosan ittas állapotával összefüggésben bekövetkező eseményekre, és ugyancsak kizáró ok, ha a biztosítási esemény a biztosítottnak háborús cselekményben való aktív részvétele miatt következett be.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







