Sokat fizetsz? így csökkentsd negyedével a köteleződ díját

2015. november 8. 07:03

Tízből négy autós a napokban kapja meg azt a levelet amiből kiderül, mennyi lesz a jövő évi kgfb díjuk. A tarifákkal azonban nem biztos, hogy mindenki elégedett lesz. Hogyan csökkenthetjük a biztosításunk díjait, mik azok a kedvezmények, amiket nem szabad kihagynunk idén?

Legkésőbb jövő héten minden autós megkapja a jövő évi kötelező biztosítás indexdíját levélben, feltéve, ha ahhoz a 40 százalékhoz tartozik, akinek január 1-én van a biztosítási fordulónapja. Ha biztosítót szeretnénk váltani, akkor 30 nappal a szerződés fordulónapja előtt fel kell mondanunk (december 1-ig) a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításunkat (kgfb).

Az interneten már 60 nappal a forduló előtt megtalálhatóak a jövő évi díjak, a korábbi biztosításunk indexdíját azonban lehet, hogy csak 50 nappal előtte kapjuk meg, ami azt jelenti, hogy 20 napunk van arra, hogy eldöntsük, szeretnénk-e biztosítót váltani, de nem feltétlenül ez a legjobb megoldás, ugyanis:

Ez nem fogy el, mint a friss kenyér. Meglepően alacsony is lehet a jövő évi díjunk, ezért mindenképpen érdemes megvárni az indexlevelet

- mondta a Pénzcentrum kérdésére Németh Péter, a CLB biztosítási alkusz értékesítési és kommunikációs igazgatója.

Mi a teendő, ha megkaptuk a levelet?

Akár a tavalyinál alacsonyabb, akár magasabb díjak szerepelnek az indexlevélben, mindenképp érdemes szétnéznünk a biztosítók ajánlatai között, ez ugyanis nem kerül pénzbe és nem kötelez semmire. Ez a legegyszerűbben az online kalkulátorok segítségével tehetjük meg. Arra viszont figyeljünk, hogy ha már felmondtuk a szerződésünket, akkor nem köthetjük újra ugyanazokkal a feltételekkel. Ha pedig már megkötöttük az új szerződést, akkor már nem köthetünk újat a jövő évi fordulóig.

Mivel csökkenhetjük a díjakat?

A legalacsonyabb díjakhoz két dolgot kell betartani: minden adatunkat pontosan adjunk meg és minden kedvezményre jogosító kérdést töltsünk ki

- javasolja Rácz István, a Biztosítás.HU portál ügyvezetője. Ez azért lényeges, mert a kedvezmények összevonhatók, így a biztosítási díjunk akár negyedével is csökkenhet.

A várhatóan legnépszerűbb kedvezményekkel számolva 5 és 20 százalék közötti díjcsökkenést is elérhetünk összesen. Az idei kampány legnépszerűbb kedvezménytípusai

  • A díjfizetés gyakorisága és
  • A díjfizetés módja lehetnek.

A díjfizetés gyakoriságánál annál nagyobb a kedvezmény mértéke, minél kevesebb részletben fizetjük be a díjunkat. A legnagyobb kedvezményt tehát akkor kaphatjuk, ha éves díjfizetést vállalunk, vagyis az egész éves díjat előre befizetjük.

A díjfizetés módjánál a csekkes befizetés helyett az elektronikus utak valamelyikét választva spórolhatunk. A banki átutalás mellett a bankkártyás fizetéssel és a csoportos beszedési megbízással is spórolhatunk.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ha éves fizetést és csoportos beszedési megbízást választunk, akkor 5 és 20 százalék közötti kedvezményt kaphatunk ahhoz képest, mintha havi csekkes fizetéssel egyenlítjük ki a díjainkat. Ez akkora kedvezményt jelent, ami biztosan megéri, hiszen ilyen szintű kamatokat csak kivételesen magas kockázat vállalásával érhetnénk el a pénzünkön.

A fenti két kedvezménytípuson felül a lakásbiztosítással egybekötött kgfb adja az egyik legjelentősebb kedvezményt.

Nem érdemes az olcsóbb kötelező biztosítás miatt olyan lakásbiztosítást kötni, ami vagy nem nyújt kellő fedezetet, vagy drágább, mint a már meglévő biztosításunk. Persze előfordulhat, hogy a kgfb mellé ajánlott lakásbiztosítás a számunka ideális védelmet adja, azonban ez ritka

- tette hozzá Rácz István.

Kinek lehet még kisebb a díja?

Tovább is csökkenhet a díjunk, ha néhány dologra odafigyelünk. A sportautók és nagyteljesítményű gépjárművek díjai jellemzően jóval magasabbak, a kifejezetten családi célra gyártott, átlagos teljesítményű autók díjai alacsonyabbak az átlagnál. Ha tehát ez utóbbi típus mellett tesszük le a voksunkat autóváltáskor, könnyen lehet, hogy a kötelező biztosításunk is olcsóbb lesz.

Az életkor is meghatározó, az idősebb, megfontoltabb vezetők díjai jellemzően alacsonyabbak. Azonban nemcsak a megfontoltságnak köszönhető ez, ők általában az autójukat is kevesebbet használják, vagyis kisebb az esélye egy általuk okozott balesetnek.

Szintén jelenetős eltérések lehetnek a díjszabáskor a lakóhely szerint. A Budapest belső kerületeiben lakó autósoknak a legdrágább a biztosításuk, míg a vidéki kis falvak lakóinak a legalacsonyabb.

Ha ezt a három tényezőt figyelembe vesszük, akár négyszeres eltérés is lehet a kgfb díjában.

Míg egy vidéki idősebb autós kis teljesítményű autója után 8-9 ezer forintos éves díjat fizethet, addig egy belvárosi középkorú férfi a sportos gépjárművére akár 35-40 ezer forintos kötelező díjjal is kalkulálhat.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. június 8. 15:42
2,212 milliárd forint bevétel folyt be a Telexet működtető részvénytársaságba 2025-ben, míg a Telex...
iO Charts  |  2026. június 8. 14:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A Palantir részvény az elmúlt öt évben +460%-ot emelkedett, de az...
Bankmonitor  |  2026. június 8. 11:23
Továbbra sincs megállás a személyi kölcsönök piacán: nemcsak a kereslet maradt erős, a hitelek össze...
Összkép  |  2026. június 6. 16:48
A magyar elemző, kutató világ 25 új adatokat, kutatási eredményeket bemutató elemzéseit szemlézve mu...
NAPTÁR
Tovább
2026. június 8. hétfő
Medárd
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?