25 °C Budapest

Nyár elején is leselkedik veszély a fürdőzőkre

Pénzcentrum
2015. május 20. 09:02

Ha az idő is úgy alakul, lassan elkezdődik a nyári fürdőzési, nyaralási szezon, de érdemes odafigyelni az úszással, vízi sportokkal járó veszélyekre.

Tavaly 109-en haltak meg vízbefulladásos balesetben a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint, bár ebben nemcsak a természetes vizekben történt esetek szerepelnek. A javulás azonban igen látványos az elmúlt évekhez képest: tíz évvel korábban csaknem kétszer annyian, 203-an vesztették életüket - írja a Metropol.

Nem meglepő, hogy a nyári hónapokban történik a legtöbb végzetes vízbefulladásos baleset. Az 1995 és 2013 közötti időszakot nézve a tragédiák több mint fele júniusban, júliusban és augusztusban fordult elő. Úgy tűnik, a szezon előtt gyakoribbak a vízbefulladások, áprilisban és májusban is nagyobb arányban vesztik életüket, mint szeptemberben.

Tavasszal az első fürdőzéseknél legyünk óvatosabbak, körültekintőbbek, mert a korábban jól ismert terület sokat változhatott tavaly óta

- tanácsolta Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke.

Mint mondta, a meder sokat változhatott, sekélyebb lehet a víz, de akár bedobott tárgyak, esetleg horgászfelszerelések darabjai is kellemetlen meglepetést jelenthetnek. Emellett figyelembe kell venni az alacsonyabb vízhőmérsékletet, és persze az első hosszabb vízparti pihenésnél nagyon könnyen leéghetünk.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. július 23. 10:42
Nem feltétlenül ott élnek a legtovább egészségben, ahol az emberek egyébként a legtovább élnek. A ré...
Bankmonitor  |  2026. július 23. 10:17
Gyermekenként 100 000 forintos iskolakezdési támogatást kaphatnak 2026-ban a rászoruló iskolás gyerm...
MEDIA1  |  2026. július 22. 21:59
Csaknem 7 milliárd forintos megtakarításról, műsorok megszüntetéséről és visszatéréséről, valamint a...
iO Charts  |  2026. július 22. 11:01
Miről szól a Partvonalról rovat? A korábbi Partvonalról rész után, amiben az OpenAI-t tárgyaltuk ki,...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 23. csütörtök
Lenke
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?