13 °C Budapest

Egyre több balesetet okoznak a bringások, de ki fizeti ilyenkor a kárt?

2014. november 6. 18:00

Az elmúlt években a fővárosban is jelentősen növekedett a kerékpáron közlekedők száma, és ennek megfelelően folyamatosan nő a biciklis balesetek száma is. 2013-ban a kerékpárosok által okozott személyi sérüléses balesetek száma már kétezer fölé került. A gépjárművekkel ellentétben a kerékpárokra nem kötelező felelősségbiztosítást kötni, noha a járművel okozott kár mértéke könnyen elérheti a milliós nagyságrendet is.

Míg 2011-ben Budapesten a megkérdezetteknek még csak 13 százaléka számított kerékpárral közlekedőnek (két héten belül legalább egyszer nyeregbe ült), 2013-ra ez az arány 17 százalékra emelkedett. A Magyar Kerékpárosklub adataiból az is kiderül, hogy eközben országos szinten már évek óta 40 százalék körüli szinten tartózkodik ez az arány.

Az Eurostat korábban publikált felmérésében a 25 uniós tagállam közül Hollandia után (31 százalék) Magyarországon nevezték meg a legtöbben, 19,1 százaléknyian a legfőbb közlekedési eszközükként a kerékpárt.

A kerékpárral közlekedők számának növekedésével sajnos az okozott balesetek száma is gyors növekedésnek indult. A KSH adatsora szerint

2013-ra kétezer fölé nőtt a kerékpárral okozott személyi sérüléses balesetek száma, ami két év alatt több mint 12 százalékos növekedést jelent.

A kevésbé súlyos következményekkel járó káresetek száma pedig a fenti érték sokszorosa lehet.

Különösen a személyi sérüléssel járó esetekben van komoly esély arra, hogy a kárérték eléri a milliós nagyságrendet. Ugyanakkor míg például két autó ütközésekor a vétlen károsult biztos lehet abban, hogy a hibás fél biztosítója rendezi a kárát, a kerékpárosok esetében legtöbbször a károkozónak saját magának kell a zsebébe nyúlnia. Kérdés, hogy egy nagyobb összeget is tud-e fedezni a vagyonából

- hangsúlyozza Csikós Dániel, a Genertel vezérigazgatója

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Akár milliós kártérítést is nyújthat a biciklis kötelező

A kötelezőkampány most lehetőséget kínál arra, hogy ez a hiányosság a figyelem középpontjába kerülhessen. A kerékpárosok jelentős részének háztartásában ugyanis van gépkocsi is: míg vidéken ez az arány 44 százalék, addig Budapesten a 70 százalékot is eléri.

Az autósok a kötelezőváltáskor számtalan kiegészítő biztosítással találkozhattak már (minicasco, lopásbiztosítás, assistance, stb.), ám az autó kötelezőjével együtt megköthető, az egész családra egységesen érvényes kerékpáros felelősségbiztosítás kgfb-kampányban elsőként a Genertelnél jelent meg az idén. Az ezer forint alatt köthető biztosítás - ha természetes személy a szerződő - rajta kívül a vele egy háztartásban élő valamennyi közeli hozzátartozóra, így a gyerekekre is kiterjed, bármilyen kerékpár használata (így például a Bubi is) beletartozik a fedezeti körbe. Noha évente csak egy kár térítésére használható fel, esetenként akár milliós kártérítésre is lehetőséget nyújt.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem