-1 °C Budapest

Tudod, mennyibe kerül egy helikopteres mentés?

Pénzcentrum
2014. január 28. 14:09

A síelésre utazók az Allianz felmérése szerint úgy tudják, hogy a hazai egészségbiztosításuk, illetve az Európai Egészségkártya állja a helikopteres mentés költségeit, de ez nem így van - hívta fel a figyelmet a biztosító kommunikációs vezetője. Szabó Linda az InfoRádiónak elmondta: a közvélekedéssel szemben az sem igaz, hogy a sürgősségi ellátások még kártya nélkül is ingyenesek az unióban.  

"Felmérésünkből kiderült, hogy a válaszadók 27 százaléka úgy tudja: az európai utazásaik során a helikopteres mentés költségeit az Európai Egészségbiztosítási Kártya téríti, sőt, további 14 százalékuk azt hiszi, hogy a sürgősségi ellátások még kártya nélkül is ingyenesek. Ez azonban a valóságban nem így van" - mutatott rá Szabó Linda.

Hozzátette: azoknak, akik nem rendelkeznek megfelelő biztosítással külföldi síelésükkor, saját maguknak kell megfizetniük a mentésük költségeit.

Az egészségkártyával pedig csak olyan szolgáltatóknál tudnak a bajba jutottak mentést igénybe venni, amelyek az Európai Unió területén állami tulajdonban vannak, vagy az állammal szerződésben állnak. Ha más magánszolgáltatótól, magánintézménytől szeretnének szolgáltatást, ellátást kérni, azok költségeit saját maguknak kell állniuk - hangsúlyozta a szakértő.

Márpedig ezek az összegek tetemesek lehetnek.

"Minden negyedik síbaleset úgy végződik, hogy helikopteres mentésre van szükség. Ennek költsége egymillió és egymillió nyolcszázezer forint között mozog. Ezért különösen fontos, hogy amikor az ügyfelek az utasbiztosítást kötik, megnézzék: a szerződés tartalmazza-e a helikopteres mentést is" - ajánlotta Szabó Linda.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Utalt arra, hogy a téli sportoknál érdemes sisakot használni, számos országban ez egyébként kötelező. A statisztikák szerint ugyanis minden ötödik síbaleset fejsérüléssel jár - mutatott rá a szakértő.

Jelezte: mindemellett nagyon kevesen gondolnak arra is, hogy felelősségbiztosításuk legyen egy síelés kapcsán, jóllehet mi is okozhatunk másoknak ütközéssel balesetet és ott is képződhet kár.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
ChikansPlanet  |  2026. január 16. 08:00
A tengeri hőhullámok idején a bohóchalak ideiglenesen összezsugorodnak, hogy csökkentsék energiaigén...
KonyhaKontrolling  |  2026. január 16. 07:45
Az egyik nagy döntéshozatali nehézség, a túlélési torzítás, már többször szerepet kapott a blogon is...
MEDIA1  |  2026. január 15. 20:13
A TV2 Tények Plusz műsorának Facebook-oldalára posztolták ki, hová kell tenni az X-et.
Bankmonitor  |  2026. január 15. 13:50
Az Otthoni Energiatároló Program keretében elérhető, vissza nem térendő támogatás akár 2,5 millió fo...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?