17 °C Budapest

Mutatjuk: így dolgoznak a zsebesek a zsúfolt boltokban

MTI
2013. december 8. 13:03

A zseblopások veszélyeire figyelmeztetett a rendőrség a karácsonyi ünnepekhez kapcsolódó vásárlások apropóján. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtöki sajtótájékoztatóján a Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának elsőéves diákjai mutatták be a bűncselekmény legjellemzőbb formáit egy budapesti bevásárlóközpontban.

Németh Ágnes, az ORFK bűnmegelőzési osztályának vezetője a bemutató után azt mondta, kis odafigyeléssel megakadályozhatják az emberek, hogy sértetté váljanak.

Kovács Viktória, az ORFK szóvivője arról beszélt, hogy a zseblopások száma elsősorban a turisztikai szezonban emelkedik, de kismértékben az év végén is.

A diákok szituációs gyakorlatokat mutattak be, elsőként azt, hogy egy kirakat vagy információs pult előtt nézelődő mögé ketten álltak, az egyik elkövető eltakarta azt, hogy a másik mit csinál, és kilopták a sértett tárcáját a táskájából. Egy másik szituációban a mozgólépcsőn imitálták ugyanezt. Utána azt mutatták be, hogy az elkövető pénzváltás ürügyén veszi rá a járókelőt arra, hogy vegye elő a pénztárcáját, majd egy térképet vagy más papírt a tárcára téve, érdeklődést színlelve veszi ki a belőle a pénzt.

Kovács Viktória az utóbbi idők egyik legjellemzőbb módszereként említette azt, amikor két-három nő odamegy valakihez, terítőt, ruhaneműt árulva neki, és így lopják meg a járókelőt. Szintén gyakori módszerként mutatták be azt, hogy éttermekben, kávézókban a székre terített kabát zsebéből lopják ki a telefont, illetve az értékeket.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Németh Ágnes az ünnepi bevásárlásokhoz kapcsolódóan arra hívta fel a figyelmet, hogy lehetőleg őrzött parkolókban hagyják autóikat az emberek, és amikor megvásárolták a karácsonyi ajándékot, tegyék a csomagtartóba, ne hagyják szem előtt. Arra is figyelmeztetett, hogy online vásárlással csak olyan helyről vegyenek ajándékot, ahol az áruház oldala egy általuk ismert bank internetes felületére irányít, illetve lehetőség szerint utánvéttel vagy késleltetett fizetéssel vásároljanak.

Zsúfolt helyeken, például tömegközlekedési eszközökön a rendőrség szerint nem ritka az, hogy hangos szóváltással vagy ájulást színlelve terelik el az emberek figyelmét, és veszik ki a táskából az értékeket.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 19. 14:00
Lemondott a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) igazgatósági és audit bizotts...
Bankmonitor  |  2026. május 19. 13:26
A részletfizetés, a halasztott vásárlás és a korai hitelfelvétel sok fiatal számára természetes belé...
Holdblog  |  2026. május 19. 12:35
A múlt hibái kísértenek az EKB-nál: jelenleg kamatemelést áraznak az euróövezeten, pedig szerintünk...
Kasza Elliott-tal  |  2026. május 17. 13:29
2024 végén elemeztem, és '25 januárjától követem. Elrepült hipp-hopp 16 hónap, és máris érdemes ráné...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 19. kedd
Ivó, Milán
21. hét
Május 19.
Forrásvizek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 19. 15:24
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem