A nyugdíjba vonulás után országonként óriási különbség lehet abban, hogy az ellátás a korábbi fizetés mekkora részét képes pótolni.
Újabb, nyugdíjasok elleni bűncselekményekről érkeztek hírek az elmúlt napokban. A bűnözők az idősek megtakarított pénzére utaztak - sikerrel. A Pénzcentrum.hu mutatja az aktuális trükköket, módszereket.
Egy fiatal nő adta ki magát díjbeszedőnek a Nógrád megyei Felsőtoldon, aki elvitte az idős sértett pénzét. Május 5-én a délelőtti órákban egy idős néni lakásán egy nő jelent meg, aki díjbeszedőként mutatkozott be és villanyszámla díját kérte tőle. A néni kérésének eleget téve a kért összeget részére átadta, majd az elkövető azzal a helyszínről sietve távozott. A sértett ezt követően győződött meg arról, hogy a szolgáltatótól nem érkezhetett hozzá alkalmazott, és tette meg a bejelentését.
Mosonmagyaróváron néhány napja egy társasházi lakásba csengetett be két ismeretlen nő. A 82 éves tulajdonosnak elmondták, hogy újságpapírt gyűjtenek és szeretnék, ha a feleslegessé vált papírt elvihetnék tőle. A sértett, hogy a kérésnek eleget tegyen, gyanútlanul indult konyhájába, ahol a felhalmozott újságokat tárolta. Az összekészített köteggel épp fordult volna vissza, mikor a két nő már lakásán belül várta. Kérdőre vonta őket, amiért hívás nélkül merészkedtek otthonába. Az ismeretlenek, elterelve az asszony figyelmét több mint egymillió forinttal károsították meg. Pénzének eltűnését, a hívatlan látogatók távozását követő pár nappal később fedezte fel az idős nyugdíjas.
Néhány napja fogták el a rendőrök azt a 20 éves férfit, aki két társával együtt elterelte egy 91 éves asszony figyelmét, majd ellopták a pénzét. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított és társai június 4-én megjelentek a 91 éves asszony bényei házánál és fát kínáltak neki eladásra, így bejutottak a családi ház udvarára, hogy ott a megvásárolt fát lepakolják. Ekkor a sértett figyelmét elterelték és a házból eltulajdonították a hölgy hosszú évek alatt megspórolt pénzét, majd a helyszínről egy tehergépkocsival távoztak.
Hívjuk fel az idősek figyelmét: így védekezzenek
A bűnözők gyakran különböző ürügyeket kitalálva jutnak be a kiszemelt áldozatokhoz, és a legtöbb esetben időskorú sértetteket szemelnek ki maguknak. Kihasználják a szépkorúak jószívűségét, óvatlanságát és, hogy egyedül élnek és figyelmük könnyen elterelhető.
A lakásukba történő bejutáshoz általában pénzváltásra hivatkoznak, vagy csak vizet kérnek, előfordulnak házaló árusok, de előfordulhat az is, hogy valamely közüzemi dolgozónak, díjbeszedőnek, tisztviselőnek, rendőrnek adják ki magukat.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ha hivatalos személyként mutatkozik be az ismeretlen látogató a lakásukba történő beengedésük előtt, mindig győződjenek meg arról, hogy a munkakörüknek megfelelő igazolvánnyal rendelkeznek-e.
A rendőrség ismételten felhívja a lakosság figyelmét, őrizzék meg éberségüket és éljenek gyanúval a tőlük segítséget kérő idegenekkel szemben. A becsengető ismeretleneket semmi esetre se engedjék be otthonunkba!
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







