33 °C Budapest

Nem maradnak mentsvár nélkül a munkanélküliségtől rettegők

Pénzcentrum
2009. december 7. 15:32

Az elbocsátástól, illetve a munkaképtelenné válástól tartó munkavállalók számára továbbra is elérhető a hazai piacon megfelelő biztosítási védelem.

A CLB Független Biztosítási Alkusz immár negyedik hónapja kínálja a továbbra is a piacon maradó biztosító termékeit, amelyet az eddigi kötések adatainak tanúsága szerint jellemzően a maximális kilenc hónapra kötnek havi százezer forint térítésére.

Korábban: Kivonul Magyarországról a biztosító

"A várakozásokkal ellentétben elsősorban nem a nyugdíj előtt álló, nagyobb elbocsátási kockázattal szembesülő 50 feletti korosztály érdeklődik leginkább a konstrukció iránt, hanem a 10-15 éves munkaviszonnyal rendelkező munkavállalók. - tájékoztat Bravik Attila, a CLB helyettes ügyvezetője. - Ebben feltehetően nagy szerepe van annak is, hogy ezeknek az ügyfeleknek nagyrészt kisgyermekek eltartásáról is gondoskodniuk kell, jelentősebb hitelállománnyal rendelkeznek, miközben hosszú hónapokra elegendő, felélhető tartalékot még nem halmoztak fel."

A CLB által működtetett biztositastipp.hu adatai szerint - bár féléves térítési időszak is választható - a nagyobb biztonságot jelentő 9 hónapos módozat az egyértelmű sláger. 50 ezertől 250 ezer forintig választható a havi jövedelemtérítés összege, ám a többség úgy gondolja, hogy havi 100 ezer forint az az összeg, amelyet munkajövedelem híján mindenképpen meg szeretne kapni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Noha a munkaerő-piaci helyzet romlásával párhuzamosan a munkanélküliségi biztosítás iránti kérelmek elbírálása is szigorodott valamelyest, a CLB tapasztalatai szerint 10 alkalmazottból átlagosan hét továbbra is megfelel a munkanélküliségi biztosítás feltételeinek - tájékoztat az alkuszcég közleménye.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. augusztus 15. 06:00
Augusztus harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, és mivel van egy szu...
iO Charts  |  2026. augusztus 14. 21:53
Mit tartalmaz a tőzsdéről jelentem rovat? A Computer Modelling Group 2027 Q1-es jelentése előtt a ré...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 14. 14:30
Az MNB statisztikái alapján júniusban 42 483 személyi kölcsön-szerződést kötöttek a magyarok, ez 16,...
MEDIA1  |  2026. augusztus 14. 10:10
Kiderült, kik a médiaszakmai szervezetek jelöltjei a közmédia feletti tulajdonosi jogokat gyakorló F...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 16. vasárnap
Ábrahám
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?