Bár az eredeti javaslatok között nem szerepelt, a kormány ill. a parlament költségvetési bizottságának javaslata szerint a közúti közlekedésről szóló törvény újabb módosításával szigorodhat a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kfgb) szabályozása.
A Napi Gazdaság azt írja, az új szabályok szerint kár esetén a gépjármű helyreállításához szükséges költségek áfával növelt összegét a károsultnak csak akkor fizetné ki a biztosító, ha a károsult által bemutatott számla a gépjármű javításához, helyreállításához szükséges szolgáltatásokat, az anyagköltséget és a munkadíjat, illetve a fizetendő áfa összegét is tartalmazza.
A károsultnak ez alapján elemi érdeke lesz, hogy a gépjárműben keletkezett károkat a szakszervizben javítsák meg, az egyéb módon történő javítást pedig elkerüljék. Ez a javaslat a biztosítók szerződött szerveihez terelné a forgalmat - írja a Napi. Közlekedésbiztonsági szempontból pedig újdonság, hogy a biztosítónak jeleznie kellene a közlekedési hatóságnak, ha a gépjármű a balesetben közlekedésre alkalmatlanná vált.
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







