9 °C Budapest

Újabb mérgezés: hétfőn ismét mentőket hívtak az Alleehoz

Pénzcentrum
2009. november 16. 12:02

Hétfőn délelőtt fél 11 körül újra mentők és tűzoltók vonultak ki az újonnan átadott XI. kerületi Allee üzletházhoz, ahol a vasárnapihoz hasonlóan most is szén-monoxid-mérgezés gyanús eseteket jelentettek -írja az MTI információi alapján az Index.

Hétfőn újra rosszul lett öt ember az Alleeban. Akárcsak vasárnap, hétfőn is az épület -2 szintjén lévő élelmiszerüzletben lettek rosszul emberek. Hétfőn az ott dolgozó pénztárosokhoz kellett mentőket hívni, akik órákon keresztül szívták be a kipufogógázt.


Hazaengedték az Erzsébet kórházból az Alle bevásárlóközpontban rosszul lett embereket, akiket vasárnap vittek be szén-monoxid-mérgezés tüneteivel, közölte a kórház toxikológiai osztálya. Vasárnap tizennégy embert vittek kórházba a bevásárlóközpontból.

Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője vasárnap az elmondta, hogy az épület -2 szintje részben parkoló, részben pedig egy élelmiszerüzlet - utóbbiban lettek rosszul az emberek.

Kapcsolódó cikkünk: Szén-monoxid mérgezés az Alleeban - Lezártak egy szintet


A történteket feltehetően az okozta, hogy nem megfelelően működött a szellőzőrendszer. Azt vizsgálat fogja kideríteni, hogy miért.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Glavatity Gábor, az épületet építő ingatlanfejlesztő cég fejlesztési igazgatója vasárnap azt közölte: az épület szellőzőrendszere a nagy forgalom miatt magas szén-monoxid-telítettséget jelzett, és emiatt az alagsori hipermarket tűzjelző berendezése leállította saját szellőzőrendszerét.

A rendszer újraindításakor került a szokásosnál nagyobb mennyiségű kipufogógáz a levegőbe, de ennek mértéke 8-12 ppm (térfogatszázalék) között volt, ami a 30 ppm-es határértéknek csupán egyharmada - mondta az igazgató.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2024. április 17. 16:56
Az új lakásfelújítási támogatás jóval többek számára elérhető, mint a korábbi otthonfelújítási progr...
MEDIA1  |  2024. április 17. 15:09
Korábban bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor köreiből származó pénzekből érkezett néhány évvel ezelőt...
Kiszámoló  |  2024. április 17. 11:05
Írtam négy éve a szépreményű Four Generations Property "cégről", ami azóta már több néven újra és új...
Holdblog  |  2024. április 17. 08:21
Egyelőre nem utal válsághelyzetre a GDP 73 százalékára duzzadt költségvetési hiány, de a további ela...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 17. szerda
Rudolf
16. hét
Április 17.
Hemofília világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem