13 °C Budapest

Már öt áldozatot szedett a fűtési szezon

2009. október 29. 09:47

A fűtési szezon kezdete óta gyakoribbá váltak az otthoni szén-monoxid-mérgezések, legutóbb egy cserépkályha mellett meggyulladó papírdoboz okozott halálos füstmérgezést.

Két héttel ezelőtt vesztette életét egy 83 éves faddi asszony, akinek a lakásában a cserépkályha mellett álló papírdoboz gyulladt ki, és a szobáját megtöltötte a füst. Nem ez volt az első eset az idei fűtési szezonban. Egy nappal a faddi halálos balestet megelőzően, egy házaspárt találtak holtan a kiérkező tűzoltók Budapesten, a II. kerületi otthonukban. Rajtuk kívül még a főváros VII. kerületében élő idős házaspár halt meg füstmérgezés következtében, így összesen eddig öt áldozatot szedtek idén a rossz fűtési rendszerek hazánkban - írja a Magyar Hírlap.

Nemcsak a rossz füstelvezetés, és a véletlenül meggyulladó tárgyak okozhatnak balesetet. A tegnapi napon az újpesti Rózsa utca egyik tízszintes paneljéből hat rendőrt, és egy civil nőtt szállítottak a mentők füstmérgezéssel kórházba. A házban a tűzoltóság elsődleges véleménye szerint szándékos gyújtogatás történt.

A rendőrök még a kiérkező tűzoltók előtt kezdték el értesíteni a lakókat a tűzről, eközben szenvedtek füstmérgezést. Végül nem kellett kiüríteni a lakóépületet, de a rendőrök hősies magatartása miatt, Tóth Gábor Budapest rendőrfőkapitánya intézkedett a hat kórházba került járőr azonnali jutalmazásával kapcsolatban.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 8. szerda
Dénes
15. hét
Április 8.
A romák világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?