9 °C Budapest

Őrült akcióval indul az AEGONdirekt.hu

2009. október 30. 11:32 2 perc

Őrült akcióval indul az AEGONdirekt.hu Az év elején indult direktbiztosítási szolgáltató, az AEGON Magyarország cégcsoporthoz tartozó AEGONdirekt.hu a kötelező kampányban talán az egész piac egyik legérdekesebb akcióját hirdette meg: havi 1 forintért kínál lakásbiztosítást, önállóan is, de ezzel még a kötelező is olcsóbbá válhat.

14 biztosító társaság és több, mint 100 alkusz kínálja a kötelező biztosítás váltás lehetőségét az utolsó nagy, még a régi kormányrendelet szerint szabályozott KGFB kampányban. Sok tekintetben tényleg utolsó kampányról beszélünk. Ezt mutatja az is, hogy bár még jó 4-5 év, mire teljesen megszűnik a novemberi őrület, maguk a biztosítók is sok újítással és sok akcióval készülnek.

Meglepő módon az AEGONdirekt.hu novemberi akcióját nem a kötelező biztosítás díjszintjének diszkontálásában határozta meg, hanem ettől függetlenül meghirdette: havi 1 forintért most lakásbiztosítást lehet kötni. "Tapasztalatunk szerint novemberben a legtöbb autós spórolni akar. Az általunk kínált kötelező biztosítás díja sokak számára önmagában is nagyon kedvező lesz, ezt kiegészítve egy extra akcióval is kedveskedni akartunk ügyfeleinknek" - mondta Marosvölgyi Péter, az AEGONdirekt.hu szakmai igazgatója.

Marosvölgyi elmondta, hogy az akcióban kínált lakásbiztosítási csomag az AEGON-nál eddig lakásbiztosítással nem rendelkező ügyfeleknek kínál ingatlan és ingóság biztosítást, valamint felelősségbiztosítási elemet. Az ügyfélnek az 1 forintos lakásbiztosítás megvásárlásakor két dolgot kell csak mérlegelnie: egyrészt 3 éves hűségnyilatkozatot kér a Biztosító, illetve a csomag tartalmaz egy 50 ezer forintos önrész vállalást, ami azt jelenti, hogy kár esetén a Biztosító az e feletti károkat téríti meg. Azon ügyfelek, akik a szerződést megkötik, második évtől az akció nélküli alapdíjnál is kedvezőbb áron kapják meg a szolgáltatást.
A cég vezetője szerint ez sokak számára szimpatikus lesz, hiszen a piacon már nem ismeretlen az önrészes lakásbiztosítás fogalma, másrészt a legtöbb ügyfél a "nagyobb károktól" fél, ahol az önrész már nem befolyásolja a kárösszeget jelentősen.

Akik meg eddig még valamilyen okból nem kötöttek lakásbiztosítást, azok most bátran megtehetik, hiszen ők semmit sem vesztenek ezzel.

Hab a tortán, hogy aki lakásbiztosítását a kötelezővel együtt köti meg, az AEGONdirekt.hu oldalán novemberben, az a kötelező díjából további 30 százalék partner kedvezményt is kaphat. Átlagosan egy ilyen felelősség- és lakásbiztosítás váltással 30-40 ezer forintot lehet megtakarítani a neten.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

GFB kampány 2010

Az AEGON várakozásai szerint idén 600 ezer autós vált biztosítót, és úgy becsülik, átlagosan néhány ezer forintot lehet spórolni a díjakkal.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. november 4. 09:04
Harminc éve Magyarország még a régió egyik legjobban motorizált országa volt, mára azonban szinte mi...
Bankmonitor  |  2026. november 2. 12:35
Ha megremeg a tőzsde, kitör egy háború vagy elszabadul az infláció, sokan szinte reflexből az aranyh...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?