Növelte regionális bevételeit az élet- és egészségbiztosítási üzletágakban az Allianz az év első felében, és az üzemi eredményt is sikerült tovább emelni, ami a társaságnak a gazdasági visszaeséssel szembeni ellenállóságát bizonyítja. Kisbenedek Péter, az Allianz Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatója örömét fejezte ki, hogy a válság ellenére sikerült jó eredményeket elérni a magyar leánycégnél is.
A társaság mai közleményéből kiderül: a belső elszámolásokhoz használt, árfolyamváltozás hatásoktól tisztított biztosítási díjak 5 százalékkal nőttek a csoportnál. Az árfolyamváltozás hatásainak figyelembe vétele után a társaság által New Europe-nak nevezett régiónkban befolyt biztosítási díjak elérték az 1.9 milliárd eurót, ez már tartalmazza a közép- és kelet-európai valuták leértékelődésének következményeit. A 2008. első felében befolyt 2.1 milliárd euróval szemben a biztosítási díjak 9 százalékkal csökkentek.
A helyi valutákban kifejezett működési eredmény 11 százalékkal nőtt. Az árfolyamváltozás hatásait is figyelembe véve a működési eredmény még mindig növekedett 159 millió euróra, szemben az előző év ugyanezen időszakának 158 millió eurós értékével.
Bár a térségben a GDP-csökkenés mértéke a 4 százalékot is elérheti az idén, helyi valutában számolva 5 százalékkal tudta növelni a biztosítási díjbevételeit a társaság, a nyugdíjalap és vagyonkezelés üzletágban pedig 7 százalékkal. Werner Zedelius, az Allianz SE növekedési piacokért felelős igazgatósági tagja szerint a régióhoz hasonló növekedő piacok jelentősége a világgazdaságban tovább fog nőni.
Vagyon- és balesetbiztosítás
A régióban a vagyon- és balesetbiztosításból befolyt biztosítási díjak 2009. első felében a korábbi magas, 1.6 milliárd eurós szinten maradtak az árfolyamváltozás hatásaitól tisztított, belső elszámolások alapján. Az árfolyamváltozás hatásainak figyelembe vételével számított biztosítási díjak 13 százalékkal csökkentek.
A pénzügyi válság miatt tapasztalható bizonytalanság az autóeladások csökkenéséhez vezetett, ami az autókereskedőkön keresztül a biztosítások értékesítésére is kihatott.
A vagyon- és balesetbiztosítási üzletág működési eredménye a 2009. év első felében, a belső elszámolások (árfolyamváltozás hatásaitól tisztított érték) szerint számolva 1 százalékkal nőtt.
A valuták leértékelődése miatt a biztosítási díjak 8 százalékkal, 132 millió euróra csökkentek, 2008. első hat hónapjában ez az érték 143 millió euró volt.
A működési eredményre kihatottak a csehországi árvíz miatt kifizetett nagy összegű kártérítések, illetve a gépjármű szegmensben a megnövekedett kárigények miatti nyomás, mivel az árfolyamváltozások miatt emelkedtek a külföldről behozott autóalkatrészek árai.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Élet- és egészségbiztosítás
Az élet- és egészségbiztosítási üzletág regionális szinten tovább növekedett, az árfolyamváltozásokkal történő korrekció után 24 százalékkal. Az árfolyamhatások kiszűrése után a kötelező biztosítási díjak több mint 7 százalékkal, 514 millió euróra nőttek, míg 2008. hasonló időszakában ez az érték 479 millió euró volt.
Ennek a fejleménynek megfelelően az élet- és egészségbiztosítási üzletág működési eredménye 41 százalékkal nőtt az árfolyamhatások korrekciója után. Az árfolyamhatások kiszűrése után a biztosítási díjak 31 százalékkal emelkedtek és elérték a 38 millió eurót, míg a tavalyi év hasonló időszakában ez az érték 29 millió euró volt.
A nyugdíjalap és vagyonkezelés üzletág
A nyugdíjalap és vagyonkezelés üzletágban az Allianz megerősítette vezető pozícióját a régióban a nyugdíjalap-kezelési piac meghatározó szereplői között. Az idei év első felében az ügyfelek kezelt vagyona 8 százalékkal, 5.5 milliárd euróra nőtt, szemben a 2008. végén regisztrált 5-1 milliárd euróval. A kezelt vagyonban bekövetkezett pozitív változás alapja a stabil nettó pénzbevétel volt, ami azzal párosult, hogy az érintett tőkepiacok kezdenek ismét magukra találni.
Magyarország
"Ellenállónak bizonyult a gazdasági válság hatásaival szemben, így a vártnál jobban teljesített az első félévben az Allianz Magyarországon is" - mondta Kisbenedek Péter, az Allianz Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatója. A társaság 85.1 milliárd forint bruttó díjbevételt ért el 2009 első hat hónapjában, ami 20.7 százalékos piaci részesedést jelent. Bár a díjbevétel csökkent az előző év azonos időszakához képest, azonban a visszaesés a piaci átlag alatt maradt. "Ez nemcsak az év elején elindított hatékonyságjavító programoknak volt köszönhető, hanem annak is, hogy az emberek bizalma a válság ellenére töretlen az Allianzban" - vélekedett Kisbenedek Péter. Klaus Junker, az Allianz New Europe regionális vezérigazgatója is örömét fejezte ki a jó eredmények láttán.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=ncCVfztAySO.03dr2X5LVrdNPzNk9wc.TNJDHNqPjiD.O7/stparam=lecmfugkld/fastid=isqxwjpiqshqdijhwtasxfajlqmo/nc=0)
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
- Kokain, „meth” és euró a buszban – videó
- Kiszorult az Apple a legnagyobbak közül Kínában
- Beindul az olimpia: a páston Szilágyi Áron, a pályán a férfi kézisek, a medencében a női pólósok
- Repeszt a Balaton felé a MÁV által bérelt mozdonyok első példánya
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)