12 °C Budapest

Nincs lakásod, de félsz a betörőktől?

Pénzcentrum
2008. február 6. 12:00

Az embernek - különösen itt, Magyarországon - különleges kötődése van az ingatlanhoz, mint tulajdonhoz. Itthon a nyugat-európai országokhoz képest kiemelkedően magas a saját tulajdonú ingatlanok aránya. Ugyanakkor sokan választják az albérletet is, ami nyugaton egy teljesen elfogadott létforma, azt nálunk igyekeznek elkerülni az emberek. A biztosításról azonban egyik esetben sem illik megfeledkezni, hiszen a kockázatkezelés elengedhetetlen, ha saját tulajdonú ingatlanban lakunk, ha nem.

Lakásbiztosítás vagy mégsem?

Külföldön, különösen Angliában és az Egyesült Államokban tehát sokkal többen bérlik otthonukat, mint nálunk. Így aztán ezekben az országokban egészen másként fest a biztosítási piac ezen szegmense, legalábbis ami a termékeket illeti. A lakások tulajdonosai által az ingatlanra magára kötött biztosításokat tekintik lakásbiztosításnak, míg amit nálunk hívnak így, azt náluk a bérleti-biztosítás tartalmazza.

Vagyis a tulajdonos magát az ingatlant, kvázi a négy falat biztosítja, a bérlők viszont az ingatlant, illetve a benne megtalálható ingóságok által képviselt vagyont. Ez azonban nem minden, ugyanis ezeknek a biztosításoknak van felelősségbiztosítási eleme is.

Nálunk egyébként az is gátat vethet a bérleti biztosítás térnyerésének az illegalitás is, hiszen több esetben a bérlés "kéz alatt", feketén zajlik, a lakás igazi tulajdonosa nem vallja be, s nem is adózza le a bérletből származó jövedelmet, emiatt biztosítást sem köt a szóban forgó bérlő. Az már persze más kérdés, hogy a tulajdonosnak van-e lakásbiztosítása, ez újabb csavart képez, hiszen az a lakásbiztosítás szólhat a vagyontárgyakra is.

Amitől az emberek a legjobban félnek... - de mi van a csomagban?

Külföldön a legtöbben általában tűz- és lopáskár ellen szeretnék magukat bebiztosítani. Ezen kívül számos egyéb kár és eseményt képes lefedni a bérlők biztosítása, így például a rongálást, a viharkárokat - melyek biztosításáról egyébként egy korábbi cikkünkben olvashatnak -, a csőtörésből, az áramkimaradásból, a robbanásból fakadó károkat is.

Hogyan jelentsd be a viharkárt, ha pénzt is akarsz látni? (2008. január 29., 12:00) https://www.penzcentrum.hu/cikk-1009454-1.html

De mi történik akkor, ha éppen házibulit tart valaki az albérletében, s netán valaki megcsúszik a konyha kövezetén, s eltöri a karját, majd később minket akar perelni amiatt, mert túlságosan csúszós volt a burkolat? A legtöbb bérleti biztosítás ezekben az esetekre is fedezetet nyújt felelősségbiztosítási módozata révén.

Rosszat csináltál? Majd fizet helyetted más! (2008. január 28., 12:00) https://www.penzcentrum.hu/cikk-1009399-1.html

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A bérleti biztosítás még sok esetben arra is kiterjed, ha esetleg néhány (akár 12) hónapig nem vagyunk képesek kifizetni a bérleti díjat. Ráadásul arra is fedezetet nyújthat, ha elfelejtettük elzárni a csapot és eláztattuk az alattunk lakó - amúgy egyébként igen türelmes - néni lakását.

Mire nyújt fedezetet?

Egy igencsak érdekes és nagyon fontos kérdés az, hogy mit tartalmaz a biztosítási összeg, s ez nem csupán a bérlők biztosítására vonatkozik, hanem lakásbiztosítás esetén is érdemes figyelni rá. A biztosítás ugyanis szólhat a szerződéskori vagyoni értékre, vagy az újrabeszerzési értékre.

Előbbi értelemszerűen bizonyos időszakonként felülvizsgálatra szorul, hiszen lehet, hogy a kár bekövetkezésekor már régen nem annyit ér az ellopott tárgy, mint néhány évvel megelőzően. Ezt a kényelmetlenséget, kellemetlenséget veszi le a vállunkról, ha az újrabeszerzési értékre szerződünk, ekkor ugyanis azt az összeget kapjuk meg a biztosítótól, amelyet ki kell adnunk azért, hogy egy ugyanolyan terméket megvásároljunk.

Mennyibe kerül?

A külhonban elterjedt biztosítási díj-összehasonlító oldalak átlagos árai alapján 150-400 dollár (26 200 - 79 000 forint) között mozog az éves díja egy bérlő biztosításnak.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 18. 09:47
89 esztendős korában elhunyt a magyar F1-es újságírás meghatározó, ikonikus alakja, Dávid Sándor.
Holdblog  |  2026. március 18. 09:04
Az arany kínálata a korlátozott növekedés miatt szinte teljesen kiszámítható, ráadásul nyakunkon a p...
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 18. 16:31