Visszafizetik a biztosítási díj egy részét - mit kell tenned a listára jutásért?

Pénzcentrum
2007. április 25. 16:00

Az egyik újonnan piacra lépő brit biztosító egy eddigiekben még nem alkalmazott lakásbiztosítási konstrukciót kínál ügyfeleinek, melynek keretében azon ügyfeleket jutalmazza, akik a biztosítási szerződésben rögzített 3 éves kockázatviselési időszak alatt nem élnek kárbejelentési jogosultságukkal.

A Sterling Insurance Group egy biztosítási alkuszcéggel együttműködve vezeti be a piacra az új terméket, melynek célcsoportját a több ingatlannal rendelkező ügyfelek alkotják, hiszen a konstrukció igénybevételének feltétele, hogy az éves biztosítási díjnak meg kell haladnia a 3000 fontot.

A This is Money lakásbiztosítási kalkulátora szerint egy 500 ezer fontnyi értékű lakással rendelkező ügyfélnek, akinek a lakáshoz tartozó ingóságai nem haladják meg a 50 ezer fontot, és az újjáépítési költség a 350 ezer fontot, körülbelül 500 fontnyi költséget jelent évente lakásbiztosítás díja.

Bár a konstrukció főként a tehetősebb rétegeket célozza, a biztosítási alkusz úgy hidalja át az igencsak jelentős minimális éves díj okozta nehézségeket, hogy engedélyezi, hogy az ügyfél a birtokában lévő ingatlanok biztosítási díjait összeolvassza, s abban az esetben ha ez meghaladja a 3000 fontot, már nincs akadálya az új termék igénybevételének.

A cég vezetője szerint az új konstrukció forradalmasíthatja a piacot, hiszen mindezidáig nem született olyan kezdeményezés, amely valóban valamilyen módon jutalmazta volna azokat, akik nem támasztanak kártérítési igényt a biztosító felé.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A társaság a befizetett biztosítási díjak 20 százalékát befekteti és ennek összegét, valamint az elért hozamokat a 3 év letelte után visszajuttatja azon ügyfeleknek, akik a kockázatviselési idő alatt nem jelentettek be kárt. A szerződés annak lejárta után még három évre meghosszabbítható.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2025. december 6. 09:47
nem létezik elköltetlen pénz. Minden egyes centet elköltesz, amit valaha megkerestél. Minden dollárt...
MEDIA1  |  2025. december 5. 15:55
Véget ért a Netflix, a Comcast és a Paramount között zajló licitháború: a Netflix pénteken közölte,...
MNB Intézet  |  2025. december 5. 09:56
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment...
Bankmonitor  |  2025. december 5. 09:55
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a ke...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 7. vasárnap
Ambrus
49. hét
December 7.
Advent (2.)
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?