A Wekerle Plusz Program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is.
Ősszel elindulhat az országos vastagbélrákszűrés. A Népszavának Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke elmondta: szeptember-október hónapokban már elérhető lesz a gyógyszertárakban az egységdoboz, amelyben benne lesznek a mintavételhez és annak továbbításához szükséges eszközök.
Az otthon levett mintát laborba kell küldeni, ahol azt vizsgálják, van-e daganatra utaló vérnyom, és erről a leletet elküldik a háziorvosnak. A tervek szerint ősztől a regionális szűrőközpontok értesítenék az 50-70 éveseket, hogy vegyék át a vastagbélrákszűréshez szükséges csomagjukat a háziorvosoknál vagy a patikákban. A jövő év végéig 2,4 millió ember kaphat levelet.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







