Újabb csapás érheti a magyar autósokat: kiderült, kikkel fizettetik meg a benzinárstop gigantikus veszteségét
Borítékolható, hogy a pénzügyi terheket a fogyasztókra hárítják majd a benzinkutak és a cégek.
Borítékolható, hogy a pénzügyi terheket a fogyasztókra hárítják majd a benzinkutak és a cégek.
Az elemző szerint jó esély van arra, hogy az év végére az eddigi, közel 922 ezres éves csúcs is megdőljön.
Kevesebb mint egy hét alatt több mint százezren töltötték ki azt a közlekedésbiztonsági kérdőívet, amelyet Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter indított el a kormány honlapján.
Egy friss petícióban több ezren követelik a régi, magyar zászlós rendszámtáblák újragyártását
Keddtől ismét módosulnak a nagykereskedelmi üzemanyagárak
Egymilliárd eurós beruházással a Mercedes-Benz legnagyobb európai üzemévé bővült a kecskeméti gyár, ahol megkezdődött az új, tisztán elektromos C-osztály sorozatgyártása
A 2029-re befejeződő, 32 milliárd forintos fejlesztés új közlekedési kapcsolatot teremt Dél-Budán, a kivitelezés ugyanakkor éveken át tartó, jelentős forgalomkorlátozásokkal és útlezárásokkal jár majd.
Az üzemi tanács tagjai személyesen kérdezhetik a vállalatvezetést a leépítési tervekről, ám ügyük jelen pillanatban nem áll jól.
Az idei első félév adatai szerint minden tizedik újonnan forgalomba helyezett személyautó kínai gyártóhoz köthető Magyarországon
Több mint húsz év után kerül vissza a magyar állam tulajdonába az M6-os és az M8-as autópálya egy 59 kilométeres szakasza.
Büntetőeljárás keretében vizsgálja az ügyészség egy július 8-án történt, tragikus kimenetelű százhalombattai rendőri intézkedés körülményeit.
A Volkswagen igazgatótanácsa átfogó szerkezetátalakításra készül, ami hosszú távon akár a győri Audi-gyár működését is befolyásolhatja.
Nincs univerzális recept arra, hogy ma új vagy használt autót érdemes-e vásárolni, de a szakértők szerint egy dolog biztos: már nem elég kizárólag a vételár alapján dönteni.
Hogyan működik az SMS parkolás, mire kell figyelni telefonhívásos parkolásnál, és miben segíthet a parkolási alkalmazás? Mutatjuk, mit kell tudni a telefonos parkolásról!
A modern turbós benzinmotorok egyik rejtett betegsége a szívószelepeken és a szívócsatornákban kialakuló makacs kokszlerakódás.
Egy év alatt 42 százalékkal nőtt az eladó hibridek száma, közben a használt autók átlagéletkora is csökkent.
A német vállalat nagy reményeket fűz az év végén érkező Neue Klasse modellcsaládhoz.
Szerdától jelentősen emelkedik az üzemanyagok nagykereskedelmi ára: a 95-ös benzin bruttó 14 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 7 forinttal drágul
Évek óta reklámoznak olyan apró elektronikai eszközöket az autósoknak, amelyek állítólag jelentősen csökkentik a fogyasztást.
Ráadásul a kínai gyártók is egyre nagyobb mértékben telepítik át termelésüket Európába.
Sokan egész évben főként városban, rövidebb távokon használják az autót, majd nyáron hirtelen több száz kilométeres útra indulnak vele.
Belső dokumentum szerint akár további 50 ezer állás is megszűnhet a Volkswagennél a költségcsökkentés miatt.
A július elején életbe lépett szigorúbb uniós biztonsági előírások miatt a kereskedők még időben igyekeztek forgalomba helyezni a készleten lévő autókat.
Külföldi autós utazás előtt elengedhetetlen a célország közlekedési szabályainak megismerése.