13 °C Budapest

Így spórolj a benzinnel: egekben az árak a kutakon

Pénzcentrum
2011. november 16. 11:07

Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag a magyar kutakon. A mai naptól bruttó 5 forinttal emelte a MOL a benzin, 8 forinttal pedig a gázolaj nagykereskedelmi listaárát. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a benzint átlagosan 401-402 forintos, a gázolajat pedig átlagosan 431-432 forintos literenkénti áron tankolhatják az autósok. Talán soha nem volt még akkora jelentősége annak, hogy okosan használva akár 20-30 százalékkal is csökkenthető járművünk fogyasztása.

A gépjárművezetés során több olyan elem is adódik, amelynél kis odafigyeléssel már jelentős eredmények érhetők el. A legfontosabb, hogy mindig kerüljük a felesleges elindulásokat és megállásokat, és minél egyenletesebb tempóban igyekezzünk haladni. A piros lámpa előtti araszolás például többszörösére növeli a fogyasztást, hiszen egy alkalom helyett három-négyszer is elindul az autó, mielőtt mozgásba lendülne.

 


A nagy fékezések szintén növelik a fogyasztást, ezért mindig igyekezzünk kellő követési távolságot tartani, hogy legyen időnk alkalmazkodni a forgalmi helyzet változásaihoz. Célszerű megtervezni az útvonalat is annak érdekében, hogy elkerüljük a felesleges oda-vissza utakat. Hasznos kellék ehhez a navigációs rendszer - ez a berendezés ma már egyre olcsóbb (a legtöbb okostelefonban is van ilyen program), ráadásul a modern készülékek a dugókat is segítenek elkerülni.

Országúton és autópályán sem éri meg száguldozni. Ha 100 kilométeres távolságot 140 km/óra helyett 120 km/óra sebességgel teszünk meg, csupán nyolc perccel érünk később célba, viszont megtakarítunk nagyjából 1500 forintot. Az is nagyon fontos, hogy 130-140 km/óra felett hatványozottan nő a balesetveszély, vagyis a kicsit visszafogottabb tempó a kockázatokat is csökkenti.


JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 


A takarékos üzemeltetésnek persze alapeleme a gépjármű kifogástalan műszaki állapota is: fontos, hogy a keréknyomást - hideg guminál - mindig ellenőrizzük, hiszen az előírtnál alacsonyabb nyomású gumik jelentős túlfogyasztást okoznak. A gyújtógyertyák cseréjével sem éri meg megvárni, míg meghibásodnak: egy kopott gyertya szintén jelentős túlfogyasztást tud okozni, csakúgy, mint az erősen szennyezett légszűrő. A légellenállást növelő tartozékokat (tetőcsomagtartó, kerékpártartó) csak addig hagyjuk az autón, amíg szükséges.

A hosszú alapjárati üzem szintén kerülendő: a motor bemelegítését - néhány másodpercnyi járatás után - inkább már menet közben, a terhelést fokozatosan növelve végezzük. Ha látjuk, hogy a megállás 25 másodpercnél hosszabbnak ígérkezik (például vasúti átjáróban), akkor érdemes leállítani a motort, hiszen az újraindítással ekkor már kevesebb üzemanyag fogy, mint a járatással.

Nem szabad guruló raktárnak használni az autót. Minden, a használatához nem nélkülözhetetlen tárgyat ki kell belőle pakolni, ugyanis minden kg növeli a fogyasztást. Az autógyárak legújabb modelljeikkel kapcsolatban már büszkén hangoztatják, hogy az nem lett nehezebb a több és jobb felszereltsége ellenére sem. Vannak olyan gyártók is, amely egyenesen a tömegcsökkentésben látják az üdvözítő megoldást, a hibrid és egyéb alternatív hajtások előtt, mellett. Amin nem szabad spórolni, az viszont a jármű kivilágítása, minden napszakban, minden úton. Annyival nem fogyaszt többet a felkapcsolt lámpák miatt, mint amit nyerni lehet egy elmaradt balesettel!

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem