17 °C Budapest
Az útjelzőtábla külső jelzése A jármű házépülettel szembeni parkolásának módja. Fotó mélységélességgel

Brutális parkolási díjemelés élesedik Budapesten: rengeteg autóstól szednek be dupla pénzt

2026. május 18. 08:44

A Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében 2027-től dupla parkolási díjat kell fizetniük a két tonnánál nehezebb autóknak, így a villanyautóknak is Budapesten. A Magyar Elektromobilitási és Technológiai Egyesület a rendelet módosítását kéri. Szerintük ugyanis a szabályozás indokolatlanul bünteti a tulajdonosokat, és éppen a városi környezetben vetheti vissza a környezetkímélő autózás terjedését.

A jelenleg elfogadott fővárosi rendelet nem tesz különbséget a hagyományos, belső égésű motorral hajtott és a tisztán elektromos járművek között. Ennek következtében a 2000 kilogrammot meghaladó saját tömegű villanyautók után is kétszeres parkolási díjat szednek majd be. A szigorítás elsősorban a budapestieket és az agglomerációból ingázókat érinti. Ez a fővárosi és a Pest vármegyei villanyautósok közel húsz százalékát teszi ki.

A Magyar Elektromobilitási és Technológiai Egyesület közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy a tisztán elektromos autók aránya a hazai gépjárműállományban továbbra is elenyésző, mindössze két százalék körüli. Az érdekképviselet szerint a piac még messze van attól a kritikus szinttől, amely azonnali beavatkozást és büntető jellegű díjszabást indokolna.

A szervezet úgy látja, hogy a megnövelt parkolási díj bevezetése pont abban a sűrűn lakott környezetben lassíthatja az elektromos autók elterjedését, ahol a leginkább szükség lenne a közlekedésből származó károsanyag-kibocsátás csökkentésére. Marsi Norbert, az egyesület elnöke ezért azt javasolja, hogy a főváros módosítsa a rendeletet. Indítványa szerint a tisztán elektromos járművek esetében, saját tömegtől függetlenül a normál parkolási díjnak kellene érvényben maradnia.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 18. hétfő
Erik, Alexandra
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom