Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással.
Egyelőre nem emeli meg az Európai Unióból érkező járművek vámját Donald Trump. Az amerikai elnök egy telefonbeszélgetést követően döntött úgy, hogy haladékot ad Brüsszelnek a kereskedelmi megállapodás végrehajtására. A vámemelés komoly hatással lehetett volna az európai autóiparra. Trump ugyanakkor világossá tette: ha nem történik előrelépés, később mégis életbe léphet a szigorítás.
Donald Trump amerikai elnök július 4-ig elhalasztotta az Európai Unióból érkező járművekre kilátásba helyezett vámemelést, miután telefonon beszélt az Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével csütörtökön.
Az elnök internetes közösségi oldalán megjelent bejegyzése szerint Ursula von der Leyen ígéretet arra, hogy Brüsszel maradéktalanul teljesíti a tavaly Skóciában megkötött kereskedelmi megállapodást, amelyben vállalta bizonyos vámok nullára csökkentését.
"Beleegyeztem, hogy országunk 250. születésnapjáig adok időt, ellenkező esetben sajnos a vámjaik azonnal magasabb szintre ugranak majd" - fogalmazott Donald Trump. Az amerikai elnök "nagyszerűnek" nevezte telefonos megbeszélését az Európai Bizottság elnökével, és beszámolt arról: egyetértettek abban, hogy Irán soha nem rendelkezhet atomfegyverrel.
"Egyetértettünk abban, hogy egy rezsimnek, amelyik saját polgárait gyilkolja meg, nem lehet ellenőrzése egy olyan bomba felett, amely milliókat képes meggyilkolni" - fogalmazott az elnök.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Donald Trump a múlt hét végén jelentette be, hogy 15-ről 25 százalékra szándékozik emelni az Európai Unióból érkező járművek és járműalkatrészek vámját, mert Brüsszel nem teljesítette a tavalyi kereskedelmi egyezséget.
Címlapi kép: Official White House Photo by Daniel Torok
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







