Volodimir Zelenszkij ukrán államfő és Donald Trump amerikai elnök telefonos egyeztetést tartott.
Az amerikai tengeri konténerimport februárban éves összevetésben 6,5 százalékkal csökkent, miközben a globális kereskedelmet egyre inkább a fokozódó geopolitikai feszültségek és az új vámintézkedések alakítják - jelentette a Portfolio.
Az év eleje még viszonylag erős forgalmat hozott az amerikai kikötőkben, februárban azonban már érezhetővé vált a lassulás. A Descartes adatai szerint az Egyesült Államok kikötői összesen 2,09 millió húszlábas konténeregységnek (TEU) megfelelő árut kezeltek a hónap során. A visszaesés ellenére ez továbbra is a negyedik legerősebb februári eredmény a statisztikák kezdete óta.
A csökkenést érdemes Donald Trump amerikai elnök vámintézkedései körüli bizonytalanság összefüggésében vizsgálni. Az elnök hosszabb távon, összetett jogi érvelésre támaszkodva kívánja visszaállítani a korábbi vámszinteket, ami jelentős hatást gyakorolhat a kereskedelmi forgalomra.
Az amerikai importőrök várhatóan igyekeznek előrehozni megrendeléseiket, hogy az esetleges vámemelések előtt, kedvezőbb feltételek mellett juttassák be áruikat az országba. Ez a stratégia rövid távon átmenetileg megemelheti a forgalmat, hosszabb távon azonban a kereskedelempolitikai bizonytalanság fékezheti az importot.
Komoly bajban Donald Trump: végleg elszigetelte magát, a teljes európai szélsőjobb elpártolt mellőle
A fordulat az Európai Unió határain túl is érezhető.
Véres merénylet történt a gazdagok oázisában: hajtóvadászat indult az ukrán üzletember támadója után
Hajtóvadászat indult Dél-Franciaországban, miután csomagbomba robbant egy monacói lakóépületben, és súlyosan megsebesített egy tehetős, ukrán származású üzletembert
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







