A cégek többsége szerint gyorsítja a munkát az AI, mégis csak kevesen érzik ennek valódi pénzügyi hatását.
Gyökeres stratégiai váltásra készül az Uber, amely több mint 10 milliárd dollárt fordíthat robotaxi-fejlesztésekre. A vállalat ezzel eltávolodik korábbi, eszközmentes működési modelljétől, és közvetlenül is belép a járművek és technológia világába. A cél, hogy ne maradjon le a gyorsan fejlődő autonóm közlekedési piacon. A változás az egész fuvarmegosztó szektort átalakíthatja, írja a Portfolio.
Jelentős irányváltás előtt áll az Uber: a vállalat több mint 10 milliárd dollárt készül befektetni robotaxi-stratégiájába, amely alapjaiban alakíthatja át működését és a fuvarmegosztó piac jövőjét.
A cég tervei szerint több ezer autonóm jármű beszerzésére kerülhet sor, emellett részesedéseket szereznének az ilyen technológiákat fejlesztő vállalatokban is. Ez éles váltást jelent a korábbi modellhez képest, amelyben az Uber nem rendelkezett saját járművekkel, hanem platformként kötötte össze az utasokat a sofőrökkel.
A mostani lépés célja, hogy a vállalat ne maradjon le a gyorsan fejlődő robotaxi-piacról, amely a jövőben alapjaiban formálhatja át a közlekedést. A Financial Times becslése szerint a teljes keretből több mint 2,5 milliárd dollár közvetlen befektetésekre mehet, míg több mint 7,5 milliárd dollárt fordíthatnak robotaxi-flották kiépítésére a következő években.
Az Uber stratégiája szerint a vállalat egyfajta piactérré válna a különböző robotaxi-üzemeltetők számára. Ennek érdekében számos iparági szereplővel épít partnerségeket, többek között a Baidu, a Rivian és a Lucid Motors cégekkel. Ezek az együttműködések feltételekhez kötöttek, a partnereknek konkrét technológiai és bevezetési mérföldköveket kell teljesíteniük.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A tervek szerint 2028-ig legalább 28 városban jelenhetnek meg az autonóm taxiszolgáltatások. Az érdeklődés a robotaxik iránt az utóbbi időben ismét erősödött, amit a mesterséges intelligencia fejlődése és az iparági együttműködések is támogatnak. Ezek a fejlesztések hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a vezető nélküli járművek egyre összetettebb közlekedési helyzetekben is biztonságosan működjenek, miközben a költségek is csökkenhetnek.
Húzós időszak vár a magyar autósokra: komoly összeget bukhat, aki ezt az egy dolgot benézi az utakon
2025-ben több mint 7700 nagyvadat ütöttek el gépjárművel Magyarországon, ami 16 százalékkal haladja meg az egy évvel korábban regisztrált 6650-es értéket.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







