Rutinos sofőrök milliói közlekednek a magyar utakon, azonban ez nem jelenti azt, hogy tisztában is vannak a magyar közlekedési szabályokkal. Teszteld magad, tedd próbára tudásod!

Baltával faragták és nem viccel: teszten a Hyundai 4 kerekű luxusnappalija, fillérekből "tankolható"
Baltával faragott luxusterepjárót villantott a Hyundai: plug-in hibrid változatban teszteltük a vadonatúj Santa Fe-t. A dizájnt lehet szeretni vagy utálni, de az tuti, hogy érzelmek nélkül nem tudunk ránézni erre az óriási téglára - komolyan, íveket nagyítóval kell keresni a külsején. És pont ez az, amire 2025-ben szükség van: a hétüléses óriás meglepő fogyasztási adatokat produkált. Mennyire takarékos a tölthető hibrid erőforrás? Mik azok a nyílások a hátulján? Miben rosszabb, mint anyám? Tesztünkből kiderül.
Elég jól ráérzett a Hyundai, hogy mire is van szükség 2025-ben: az átlagos autóvásárlót már nem az foglalkoztatja, hogy milyen motor, felfüggesztés és a többi van az autókban (úgyis egy-egy gyártó, konszern, szövetség megosztja a platformokat). Az az igazán fontos, hogy az alapokra mit hajtogatnak rá a lemezekből meg műanyagból, mennyire hagy maradandó képet maga az autó a fejekben – főleg az igencsak telített SUV-piacon. Az nem kérdés, hatalmasat húzott a Hyundai a Santa Fe legújabb generációjával, ami végleg maga mögött hagyta az eddig a modelltől – és az utóbbi évekig a márkától is – megszokott, visszafogott dizájnt, és az 5. generációs terepjáró is beállt az Ioniq 5-6-9 mellé a sorba, dizájnja egyszerre futurisztikus és retró.
Az új Hyundai Santa Fe Európában kizárólag hibridként kapható. Az 1,6 literes turbómotorral szerelt full hibrid 215 lóerőt (367 Nm nyomatékot) ad le, míg a konnektoros verzió 253 lóerőt présel ki magából. A hibrid villanymotorja 48 kW-os, a plug-in változaté pedig 72 kW-os, nyomatékban pedig 264 Nm vs. 360 Nm a különbség. A legnagyobb eltérés az akksi. A tesztelt plug-in hibrid egy 13,8 kWh-s csomagot kapott, amivel papíron akár 54 km-t is megtehet tisztán elektromosan – a valóság is nagyjából ezt tükrözi. Mindkét verzió hatfokozatú automata váltóval dolgozik, amely finoman és észrevétlenül kapcsol. A konnektoros verzió 9,3 másodperc alatt sprintel 100-ra, ami egy ekkora SUV-tól ez több mint korrekt!
Mivel rengeteg plug-in felhasználó nem szereti töltögetni az autót (csak a zöld rendszám előnyeit élvezni, ezért is vették el ezektől az autóktól a különleges rendszámot…), ezért kipróbáltuk így is, fontos megjegyezni, hogy tökig sosem meríti le az akksiját, egy kicsi mindig marad, hogy hibridként tudjon közlekedni. Nos, hibrid módban, nem óvatoskodva, vegyes használattal – M0, főút, város – nevetve eljár 5,5-6 liter környékén.
Igen, egy több mint 2 tonnás autó.
De ha töltögetjük, akkor az elég lehet akár a napi rohangálásra is, ha a nem rezsicsökkentett árú, 70 forintos villanyáron töltjük otthon, akkor egy ezresből meg van oldva 50+ kilométer. Azaz benzinárban számolva kicsit több mint 3 liter/100 km fogyasztással.

A töltést nehezíti, hogy maximum 3-3,6 kWh-t tud felvenni a rendszer, azaz kb. 3,5 óra, mire 100 százalékra felhúzza magát. Viszont 3 fokozatban állítgatható a rekuperáció, ügyeskedve rengeteget lehet visszatölteni az akksiba, és még fékezni sem kell. Mindenesetre összességében a fenntartási költségeket tekintve igen impozáns a teljesítménye.
Monolit blokk, de így szeretjük
A Santa Fe tervezői a rajztáblánál csak vonalzót használhattak, legalábbis íveket ne nagyon keressünk az autón, az egész olyan, mintha Ytong falazóelemből farigcsálták volna: a kerékjárat is szögletes, a motorháztető is vízszintes, a kocsi oldala és a hátulja gyakorlatilag teljesen függőleges. Egyszerűen ránéz az ember és megszólal a fejében a félig-meddig ördögi hang, „úúúristen de megba*zóóóó, lehet, ez kell!”, ez a téglatest nem áll be az átlagos, unalmas autók sorába. Erre tett rá egy lapáttal a tesztautónk matt barna-bronz fényezése, ami önmagában is elég ütős (polírozni viszont nem lehet, szóval óvatosan a karistokkal!).
És mivel a Ford Kuga tesztje után többen is negatív kritikával illették ezt a véleményt, újra leírom: hála istennek elfelejtették a króm feliratokat! A márkajelzés és a modell neve is mattfeketével került fel az autóra, ami sokkal jobban áll neki, főleg ezzel a színnel. Fogadjuk el, ha sokan úgy gondolják, 2025-ben a króm díszelemek ideje leáldozott.
Ha kérdezték, milyen az autó, az első válaszom szinte mindig az volt, hogy brutálisan nagy: 20 centi híján 5 méter hosszú, majdnem 2 méter széles - a 360 fokos kamerarendszer nélkül nem lenne egyszerű vele manőverezni, parkolni. Drabálisak a H-alakú LED-fényszórók, és az óriási fekete betétes frontrész is tekintélyt parancsol az autónak. A H-alakú lámpák a szögletes hátulján is visszaköszönnek, ami egyébként egyetlen gigantikus csomagtérajtó (nem vicc, majdnem 1,3 méteres, talán a legnagyobb a kategóriájában, de ebben nem vagyok teljesen biztos, maradjunk annyiban: nagy), és nem vicc, tényleg óriási, esős időben 2-3 ember simán el tud alatta héderelni. Sőt, arra is gondoltak, ha valaki a tetejére boxot szeretne tenni, a C-oszlopokba külön kis kapaszkodók vannak beépítve, hogy a kerékre fellépve tudjunk matatni a tetőcsomagtartóban.
És egyébként, helykihasználás szempontjából melyik a legjobb forma? Hát a szögletes! Ebből a szempontból sem nyúl mellé a Santa Fe, remekül lehet pakolni a csomagtérbe az óriási ólajtón keresztül. A tesztautónk hétüléses volt, ilyenkor a csomagtér jóval kisebb értelemszerűen, de a plusz két ülést könnyen el lehet tüntetni a padlóban, nem mellesleg 4 darab ISOFIX-es gyerekülést is lehet benne rögzíteni, nagycsaládosoknak aranyat ér. A plug-in hibrid ötülésesen 612 literes csomagtérrel bír, ha pedig a második üléssort is lehajtjuk, akkor majdnem 2000 liter a raktér, konkrétan kisbuszos méret, simán be lehet fogni költözködni is.
Vezetni pedig olyan, mintha egy bazinagy nappaliban szelné az ember az utakat. A városban el lehet evickélni elektromos üzemmódban, kitűnik, hogy a Santa Fe nem a Vácin vagy a Szentendrein akar gyorsulgatni, hanem azért létezik, hogy adott esetben 7 ember is kényelmesen, nyugodtan, megfontoltan eljusson A-ból B-be – autópályán a nagy tengelytáv és a komoly test hozza a hajó érzést, és látható, hogy a hangszigetelésre is figyeltek. A futóműve pont a magyar utakra való, a kátyúkat, úthibákat remekül veszi, pont az a jó benne, hogy nincs túlfeszítve, van benne játék. Az Ytong-dizájn miatt remekül ki lehet látni, az üléspozíció is kellően magasan van, és a bazinagy tükrökben tökéletesen be lehet látni a hatalmas autó határait.
JÓL JÖNNE 3,1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 107 405 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 66 220 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 67 312 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Elfér benne 7 személy?
Mivel a második sor ülései sínen csúsznak, gombnyomásra is mozgathatók, így a harmadik üléssorba könnyű bemászni. És hogy tényleg elfér-e benne 7 ember? Nos, az én 175 centimmel a fejtérrel nem volt probléma, de amúgy ha csak ezen múlik, akkor még egy 190 centis ember is beülhetne. Viszont a lábam már más tészta, teljesen hátratolt második üléssorral igencsak terpeszteni kellett, hogy rendesen elférjek, ha előrébb húzzuk a középső üléseket, akkor már élhető a hely – cserébe az előttünk ülőnek is kisebb lábtere lesz, valamit valamiért. De pozitívum, hogy a harmadik sorban ülőkre is gondoltak, van könyöklő, pohártartó, sőt, saját USB-s töltő és légbefúvó is, sőt a csomagtartó 220 voltos konnektora is elérhető. A szögletes formából kifolyólag egymás mellett akár el is férhet két felnőtt, vagy két gyerekülés.
Az autó beltere konzervatívabb, mint a külseje, de teljes mértékben kiszolgálja az utasokat, az első üléssorban is visszaköszönnek a H-motívumok, gyakorlatilag mindent megkapunk, amit ma a Hyundai tud. A tiszta, szögletes vonalak és a megbúvó légbeömlők elegánssá teszik az egészet, és a minimáldizájnos kormány is sokat dob a Santa Fe belterén. Bár minden fekete, de egy ekkora hodályban mégsem érzem magam egy barlangban, és a hangulatvilágítás is sokat dob rajta, ami több tucatnyi színt tud, mert miért ne. Mindent is el lehet pakolni a könyöklőbe, a hatalmas kesztyűtartóba, és van egy rejtett tárolórekesz az utasoldalon, a kesztyűtartó fölött, sőt a középkonzol aljában is pakolóhelyet találunk. A prémiumérzet abszolút megvan, sok puha borítás vesz minket körbe, zongoralakk pedig gyakorlatilag semennyi. A hatalmas bőrfotelek kényelmesek, simán el lehet bennük lenni hosszú órákat, még elektromos lábtámasz is kérhető, sőt, az üléseket relaxációs helyzetbe is lehet állítani egy gombnyomással, töltés közben aludni is tudsz!
A műszerfalat a dupla 12,3 colos kijelző uralja. A digitális kulcs funkciónak köszönhetően nem kell többé a slusszkulcsot keresgélni, a kocsit simán nyithatod és indíthatod a telefonoddal vagy akár az Apple Watch karóráddal is. Maga a szoftver is a jelenlegi csúcs a gyártónál, az autó mindig online, folyamatosan tud fogadni frissítéseket, forgalmi adatokat, nem akad, nem fagy le, és mivel 2025-ben vagyunk, ezért az Apple CarPlay és az Android Auto is vezeték nélkül működik, és külön pirospont, hogy maguknak a mobiloknak egy külön tálcája van, két vezeték nélküli töltőpaddal és több USB-C foglalattal.
A Hyundai hozza a digitalizáció magas szintjét, de szerencsére nem engedte el a klasszikus kezelőszerveket sem – hely mondjuk van rájuk. A klíma és a legtöbb funkció továbbra is fizikai gombokkal állítható, így nem a menüt bogarászni vezetés közben. A szellőzés és hőmérséklet állítgatása konkrétan egy különbejáratú, 6,6 colos panelen történik, ahol az érintésérzékeny felület mellett megtalálhatók a régi, jól bevált tekerőgombok is – talán ez a legjobb mix a digitális és analóg világ között, amit az utóbbi időben autóban láttam. A vezetéstámogató rendszerek teszik a dolgukat.
Talán a figyelem-figyelő kissé túlbuzgó, már akkor víjjog, ha a 3 másodpercig nem az utat nézed, hanem mondjuk az ülésfűtést/szellőztetést vagy a klímát állítgatod. És nem viccel, napszemüvegen keresztül is látja, ha máshova sandít a tekintet – rosszabb, mint anyám! De szerencsére ki lehet kapcsolni.
Mibe kerül, kinek való?
A Santa Fe sima hibrid változata legkevesebb 24 899 000 forintért kapható, az általunk tesztelt plug-in hibrid alapára 25 999 000 forint – az Earthy Brass Matt nevű fényezés 550 000 forintba kerül. Napfénytetőt csak a sima hibridbe lehet kérni, amit sajnálok, mert sokat dob a fekete beltéren.
A hasonló méretű versenytársak közül a Kia Sorento plug-in hibrid verziója legkevesebb 21 460 000 forintba kerül, a Mazda CX-80 PHEV legkevesebb 23 900 000 forintba kerül, a Skoda Kodiaq plug-in hibrid alapára 20 795 000 forint. Ami a Santa Fe mellett szól, az a merész dizájn, a praktikum, a nagy és brutálisan jól pakolható csomagtér, és az alapáron sok extra. Ha valaki olyan autót akar, ami után megfordulnak az utcán, akkor ez lesz a nyerő. Lehet szeretni vagy utálni, de ez az autó garantáltan heves érzelmeket fog kiváltani.
Képek: Gosztola Judit

Teszten Európa kedvenc Toyotája: letaszíthatja a trónról a Vitarát Magyarországon az új Yaris Cross?
Alaposan leteszteltük Európa kedvenc Toyotáját, a megújult Yaris Crosst. A legendás kisautó SUV-osított változata a gyártó legfejlettebb hibridhajtását kínálja.

Kész, vége! Legendás Ford modell köszön el végleg az autóipartól, ezt többet már nem fogják gyártani
Ez a lépés illeszkedik a vállalat új stratégiájába, amely során fokozatosan kivonják a népszerű európai modelleket a piacról.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Még idén elérheti a százmilliárdos álomhatárt ez a magyar étrend-kiegészítő gyártó
Lévai Bálintot, a BioTechUSA vezérigazgatóját és társtulajdonosát kérdeztük.
-
Kiváló minőség a tányérodon – KMÉ-védjegyes termékek a Mecsek Baromfi Kft.-től (x)
A Mecsek Baromfi Kft. friss csirkehúsai elnyerték a KMÉ-védjegyet, amely biztosítja a vásárlók számára a valóban kiemelkedő minőséget.
-
A magyar befektetők fele nagy lehetőséget szalaszt el (x)
Egyre nagyobb az érdeklődés a TBSZ iránt, a befektetők többsége viszont még mindig nem használja ki ennek az adóhatékony befektetési módnak az előnyeit.
-
Hoppá! Tudtad melyik bank lett a legjobb lakossági állampapír forgalmazó? (x)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) idén is a Gránit Banknak ítélte „Az év Lakossági állampapír forgalmazója” díj ezüst fokozatát.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


