Kilenc autó ütközött az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán, Pákozdnál.

Az előző havi 173 kérelem után novemberben eddig 270 érkezett be, az Energiaügyi Minisztérium (EM) elektromibilitást támogató programjára. Az októberi kevesebb mint kétszázzal szemben már 285 elektromos gépjárműre pályáztak - jelentette be legfrissebb Facebook-bejegyzésében pénteken az Energiaügyi Minisztérium.
Novemberben a megelőző négy héthez képest másfélszeresére nőtt az igényelt összeg, a beérkezett támogatási kérelmek és a megvásárolni tervezett járművek száma is. A részvételi feltételek október végi módosításának hatása tehát rögtön megmutatkozott a megélénkülő pályázói érdeklődésben. A könnyítés nyomán újabban a 2022-ben megalapított vállalkozások is igényelhetnek támogatást, bevételi megkötés nélkül, és akkor is, ha korábbi jelentkezésüket valamiért visszavonták.
A bejegyzésben azt is közölték, hogy az igényelt támogatások összege ebben a hónapban meghaladta az 1,1 milliárd forintot. A minisztérium felidézi: a vállalkozások február eleje óta igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást elektromos személygépkocsi, teherautó vagy kisbusz beszerzéséhez. A 30 milliárd forintos program egy gépkocsi megvásárlásának költségeiből az akkumulátor kapacitásának függvényében 2,8-4 millió forintot is fedezhet.
A program hozzájárult ahhoz, hogy a leginkább klímabarát közúti járművekből minden negyedik 2024-ben állt munkába Magyarországon. Az EM ismetette: a mostanáig benyújtott igénylések a teljes keretösszeg közel kétharmadát fedik le. Az eddigi támogatási döntések alapján több mint 3400 gazdasági társaság számíthat együttesen mintegy 16 milliárd forintra. Csaknem ezer nyertesnek utaltak is összesen majdnem 3,9 milliárd forintot.
A pályázat 2025 tavaszáig ösztönzi a vállalati járműflották környezetbarát korszerűsítését. A minisztérium emlékeztet: a kormány két programban összesen közel 60 milliárd forinttal népszerűsíti az elektromobilitást. Novemberben indult el egy 28 milliárd forintos keretösszegű kiírás a vidéki töltőhálózat fehér foltjainak felszámolásának érdekében. A pályázat jóvoltából a következő években több mint 100 helyszínen létesülhet új töltőállomás. Az országos lefedettséghez közelítve az eddig ellátatlan területeken is kényelmesebbé, vonzóbbá válik a tiszta és csendes zöldautók használata - közölte az EM.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


