A havi autóbehozatal mértéke immár június óta korábban szinte elérhetetlennek tűnő 14 ezres szint felett mozog.
Idén márciusban a DataHouse statisztikái szerint 9 715 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami az elmúlt félév legnagyobb havi mennyiségét jelenti. Ez az érték a februári 8 834-et 10 százalékkal, a mélypontot jelentő decemberi 7 510-et pedig 29 százalékkal haladta meg. Ezzel együtt is bőven van még tere a további növekedésnek: a tavalyi csúcsot jelentő 2022 márciusi 12 831-es mennyiséghez képest 24 százalékos az elmaradás.
„Az első negyedévben határozott trendfordulónak lehettünk tanúi: a rezsiköltségek és az infláció által keltett bizonytalanság immár egyre kisebb hatást gyakorol a használtautó-import alakulására -– magyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – Sokat segített a forint árfolyamának kedvező alakulása is, a hazai deviza az időszak jelentős részében már újra a 390 forint alatti régióban tartózkodott. Mivel a jelenlegi piaci folyamatok Európa-szerte kedvezőek, és külföldön ismét kedvezőbb áron és kevesebb kompromisszum vállalásával lehet autóhoz jutni, arra számítunk, hogy az év további részében a havi szintű használtimport újra a 10 ezer feletti tartományba kerül majd vissza.”
A használtautó-import a teljes hazai használtautó-kereskedelemnek csupán egy kis szelete: a belföldi átírások száma 6-7-szeresen múlja felül az importból származó autóvásárlásokét. A behozott használt autók közötti márkasorrend a vezető helyeken a korábbi évek mintáját követte az első negyedévben: a legnépszerűbb márka a Volkswagen volt 12,5 százalékos részesedéssel, a második helyet az Opel szerezte meg 9,3 százalékkal, a Ford pedig a harmadik helyre futott be 9,1 százalékkal. Lejjebb azonban jelentősen átrendeződött mezőny: A tavaly még negyedik és ötödik helyen álló Toyota és Hyundai most a 7-8. helyre csúszott vissza, átadva a helyet a három német prémiummárkának, az Audinak (6,4%), a Mercedesnek (5,7%), valamint a BMW-nek (5,3%).
A használtautó-import mennyisége az év első három hónapjában összesen 26 695 volt, ami 24 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakában regisztrált 35 313-as értéktől. Ugyanebben az időszakban az újautó-eladások száma 29 561 volt, ami 3 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 28 688-as mennyisége
Bejelentette Magyar Péter: jön a szigor az elektromos rollerekre, életkori korlátozást is bevezetnek
A szabályozás a teljesítményük alapján két csoportra osztja a járműveket: a legfeljebb 25 km/órás sebességre képes, kis teljesítményű rollereket 14 éves kortól lehet majd vezetni.
Megindul a drágulás a hazai kutakon: brutális áremelés jöhet egy héten belül a benzinnél, gázolajnál
Hetekig nem változtak az üzemanyagárak, a következő időszakban a benzin akár 10, a dízel pedig 20 forinttal is drágulhat literenként.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







