A legtöbb autót még mindig a bent hagyott kulccsal viszik el, Budapest pedig a lopások fő gócpontja a statisztikák szerint.
Négyszáz autósnak volt meglehetősen rossz napja, miután beleszaladtak a rendőrségi ellenőrzésekbe - pedig azok a jövőben is várhatóak, így érdemesebb inkább minden szabályt betartani.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2022. november 4. és 26. között kilenc alkalommal tartott közlekedési ellenőrzést tartott a főváros kiemelkedően forgalmas útjain. Az akció fő célja a gyorshajtók kiszűrése volt. Összesen 40 alkalommal, 12 helyszínen 393 felvételt készített a traffipax azokról, akik nem tartották be az adott útszakaszon a megengedett sebességhatárt. A szabálytalankodók közigazgatási bírságra számíthatnak - írja összesítésében a rendőrség a hivatalos honlapján.
Az ellenőrzések során elfogtak öt sofőrt, akik közül három ittasan, kettő pedig eltiltás hatálya alatt vezetett, két járművezetőt előállítottak mintavételre, három esetben büntető feljelentést tettek ittas járművezetés miatt. Közigazgatási bírságot hatan kaptak: hárman áthajtottak a piroson, egy sofőr figyelmen kívül hagyta a behajtani tilos táblát, egy a kötelező haladási irányt, egy pedig nem használta a biztonsági övet.
Szabálysértési feljelentést hat esetben alkalmaztak, háromszor engedély nélküli átalakításért, egy-egy alkalommal pedig engedély nélküli vezetés és okmány hiánya, a megengedettnél nagyobb zajkibocsátás, illetve szabálytalanul lesötétített ablak miatt. Helyszíni bírságot húsz járművezető kapott, többek közt záróvonal-átlépés, vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használata, útburkolati jel figyelmen kívül hagyása és lejárt műszaki miatt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság kiemelten kezeli a közlekedésre veszélyes jogsértéseket, ezért a továbbiakban is várhatók hasonló ellenőrzések.
Elképesztő váltás a szinte új autók piacán: ezekért a francia típusokért őrülnek meg most a magyarok
A Használtautó.hu adatai szerint stabil maradt a francia autók piaca Magyarországon, de a részletek már eltérő trendeket mutatnak.
Fájdalmas búcsú: végleg elkaszálja legendás csúcsmodelljét az Audi, elképesztő, mi veszi át a helyét
Az Audi utód nélkül kivezeti a piacról eddigi csúcsmodelljét, az A8-at, amelynek szerepét a hamarosan érkező Q9 veszi át.
Így csapják be azokat, akik használt autót vásárolnak: rengeteg magyar futhat bele a drága átverésbe
A használtautó-vásárlás sokak számára komoly pénzügyi döntést jelent, ugyanakkor jelentős kockázatot is hordoz.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







